Szerdától egészen különleges verseny helyszíne lesz a város, a Kemping területén nemzetközi hatnapos ultramaratonfutó versenyt rendeznek, melyet megelőzően, kedden Sport és Egészségnapot tart a szervező Unix Sportegyesület.
A hatnapos, illetve a pénteken kezdődő 48 órás viadalt és a szombaton induló 24 órás váltófutást is egy elkerített, 900 méteres pályán rendezik meg. A viadalra eddig 17 ország 72 versenyzője nevezett.
A szervező ultrafutóklub honlapja szerint az eseményen világcsúcskísérletre is sor kerül, a brit Sharon Gayter ugyanis január végén bejelentette, hogy idén Balatonfüreden szeretné megdönteni a nők 825,9 km-es hatnapos rekordját, melyet 2009 óta tart az ausztrál Dipali Cunningham.
A keddi nyitórendezvényen, a Sport és Egészségnapon nyolc korcsoport számára – óvodásoktól a felnőttekig – szerveznek futóversenyt, 1000, 1200, 1600 és 2000 méteres távokon. Az eseményt Czene Attila sportért felelős államtitkár nyitja meg.
A futóprogramok mellett kedden, május 8-án a helyszínen az egészséges táplálkozás fontosságára is felhívják majd a figyelmet, a kilátogatók dietetikai tanácsadást is igénybe vehetnek, s különböző egészségügyi szűrésen is részt vehetnek.
Forrás: MTI







igazi régi fürediek
2025.12.17.
Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…
Bővebben
2025.12.16.
Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…
Bővebben
szintén nagyon fáradt füredi
2025.12.10.
Egyetértek rezignált füredivel, sőt. Én egyébként Judithoz képest pont fordítva érzem, évtizedek óta és évről évre egyre inkább: pont, hogy…
Bővebben