Oldal kiválasztása

Pünkösdkor nyit az aquapark

Szerző: | 2012-05-21.

Gyereknapon nyit az Aquapark, innentől kezdve augusztus végéig minden nap látogatható lesz az élményfürdő. Nyitási akció, a tavalyinál olcsóbb belépők, bővített ételkínálat, minőségi szolgáltatások, a főszezonban ismét éjszakai nyitva tartás. A füredi lakosoknak továbbra is félárú strandjegy.

 

A pünkösdi hétvégén május 27-én, reggel kilenc órakor nyit az Annagora Aquapark. A gyereknapon 18 éves korig minden látogató ingyen mehet be a vízi vidámparkba, a gyerekkel érkező felnőttek pedig féláron.

Idén változik a belépőjegyek ára, a tavalyihoz képest jelentősen olcsóbb lesz a felnőtt jegy, 5300 forint helyett 2500-ba kerül majd, a 140 centiméter fölötti gyerekek pedig a korábbi 2900 forint helyett 2000 forintért jöhetnek be az aquaparkba. A megszokott kedvezmények megmaradtak: három év alatt ingyenes az aquapark, a születésnaposok 100 forintért léphetnek be, a helyi lakosok pedig 50 százalékos kedvezményt vehetnek igénybe.

– Megosztottuk idén a belépőket. A strandjegy lényegesen kedvezőbb lesz a tavalyinál, ezzel az óriáscsúszdákon kívül minden szolgáltatást igénybe vehetnek a látogatók, vagyis a hullám-, a gyermek és a wellness medencéket is. A 12 darab óriás csúszdára külön jegyet lehet majd vásárolni, amelyeket nem muszáj megvenni a belépéskor, a fürdő területén is lesznek értékesítési pontok. Ezzel a megosztással a gyermekes családok belépését igyekszünk megkönnyíteni, hiszen számukra a korábbiakhoz képest olcsóbb lesz az aquapark – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére a vízi park üzemeltetési igazgatója. Váradi Szabó István hozzátette: jelenleg is zajlanak a helyreállítási munkálatok, átvizsgálták az összes csúszdát és élményelemet, bevizsgáltatják a medencék vizét, kijavítják a pázsitot.

– A nyitásra minden készen lesz. Kiemelt figyelmet fordítunk a biztonságra, minden elemet tüzetesen átvizsgálunk, a fürdőzés zavartalanságát pedig közel negyven úszómester és csúszdafelügyelő vigyázza majd – fogalmazott Váradi Szabó István.

Bővül az idei szezonban a park területén kapható ételkínálat, újra lesznek különböző fitnesz és gyermek programok. A csúszdákra 5, 10, 15, vagy 20 csúszásra jogosító jegyet lehet majd vásárolni, amelyek használata egyszerű lesz, mert a belépéskor kapott karórán írják azokat majd jóvá. Tíz csúszás kétezer-, a húsz csúszás háromezer forintba kerül majd. Az árakról és kedvezményekről további részletek itt.

A 3,5 hektáros Balatoni élményfürdő 2500-3000 látogatót képes befogadni egyszerre, a wellness részlegben pedig 100-150-en tudnak kikapcsolódni. Évente átlagban hetvenezren látogatják az Annagora Aquaparkot, ahol fűtött külső és beltéri medencék, 32 fokos gyermekmedencék, 12 óriás csúszda illetve 3 gyermek csúszda, szaunákkal, gőzkabinokkal, illatkamrával, jégbarlanggal ellátott wellness részleg valamint Magyarország legnagyobb hullámfürdője várja a látogatókat.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Hírek, Agora

Hírek

Partnerségi egyeztetés

A város képviselő-testülete kezdeményezte a város településrendezési eszközeinek módosítását.

kiváncsi autós

2025.04.14.

Ami Ausztriát illeti, van egy érdekes jelenség. Sokszor látogatjuk a burgenlandi rokonainkat. Kifelé menve hogy hol a határ, azt becsukott…

Gab

2025.04.13.

Pontosan ott, ahol a MNB alapítványi pénzei, és a magánnyugdíjpénztári befizetéseink. Egyébbként az üzemanyag árában is van "útadó". Na, az…

Francia krémes, jaj nekem

2025.04.10.

Bergmann Gabi díjához én is gratulálok, de vérző szívvel, mert ha arra járok, mindig be KELL oda mennem, és akkor…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart