Oldal kiválasztása

Indulnak a strandok

Szerző: | 2012-05-22.

Kinyitottak a város fizetős strandjai. A szokásosnál hetekkel előbb beköszöntő meleg miatt már eddig is látogatható volt az Esterházy és a Kisfaludy strand, június 1-től azonban teljes szolgáltatási körrel, felújítva, egyelőre a tavalyi árakon várják a látogatókat a fürdők.

 

Mindkét strandra egyelőre a tavalyi áron adják majd a belépőket, az Esterházy strandon a felnőttek 850-, a gyerekek 510 forintért fürödhetnek, a Kisfaludyn ugyanez 600-, illetve 380 forintba kerül. A Füred kártyával rendelkezők idén is 20 százalékos kedvezményt kapnak, a Kisfaludy strandra pedig a füredi lakosok ezúttal is 500 forintért válthatnak bérletet. Délután 18 órától egyik strandon sem kell belépőt fizetni.

– Mindegyik strandon elvégeztük a szükséges karbantartást, parkosítottunk, szépítettük a sétányokat, átnéztük a vizesblokkokat. Bővítettük a Kisfaludy strand homokos lídóját illetve megerősítjük ennek védőgátját, mert a sajátos áramlás itt tavaly gondot okozott. Az Esterházy strandon, igazodva az igényekhez, kiépítjük az élményfürdő árnyékoló rendszerét. A hagyományoknak megfelelően idén is lesznek programok a Kisfaludy strandon, júniusban kezdődnek a sporthétvégék, augusztus 20-án pedig a tervek szerint nagyszabású koncert lesz a strand területén – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Szeles Ákos, a Probio Zrt. munkatársa.

Újdonság még, hogy a város megállapodást kötött a Paksi Atomerőművel, így a Kisfaludy strandnál, amikor szükséges megnyitják a jelenleg lezárt füves területet, amelyen akár hatszáz autó is parkolhat. – Ezzel reményeink szerint megoldjuk a főszezonban olykor tapasztalható parkolási gondokat. A parkolás itt továbbra is ingyenes lesz, a rendőrség ígérete szerint külön figyeli majd a területet – mondta Szeles Ákos.

A füredi strandokon június közepéig biztosan a tavalyi árakon adják a belépőket, arról még nincs döntés, hogy a főszezonban lesz-e áremelés.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Szilveszteri Retroparty

2025-12-30. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Fellépnek a Petőfi Színház művészei.

Ezt benéztem!

2025-12-27. 18.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musimbe Dávid Dennis önálló estje.

Hírek, Agora

Hírek

Füred épül, szépül satöbbi

2025.12.20.

Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…

igazi régi fürediek

2025.12.17.

Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…

2025.12.16.

Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart