Gitárfesztivál: koncertek és mesterkurzusok

A klasszikus gitározás legjobbjai koncerteznek ismét a városban. Itt lesz újra a hangszer Paganinije és fellép két brazil gitáros, akik először lesznek láthatók Kelet-Európában. Zenei szaktekintélyek tartanak előadásokat és minden nap fiatalok gitároznak a szabadtéri színpadon. Fesztivál immár hetedszer.

 

– Az idei fesztiválra igazán távoli országokból érkeznek fellépők, például Brazíliából és Dél-Koreából, többen közülük először játszanak Magyarországon. Nehéz kiemelnem bárkit is, hiszen valamennyien zseniális zenészek. A fesztivált Filo Machado a Brazíliában élő gitáros nyitja majd meg a szabadtéri színpadon. Őt a Brazil nagykövetség segítségével sikerült Füredre csábítani. Tavaly a testvére játszott itt, mondanom sem kell Filo Machado személyében is egy igazi virtuózt hallhatunk majd. Tavaly többen nem tudtak bejutni a koncertjére, így újra meghívtuk Aniello Desideriot, aki megdöbbentő könnyedséggel játszik, a gitár Paganinijének tartják. Nagyon várom a másik brazil Carlos-Barbosa Lima fellépését. Magam sem láttam még élőben játszani, de régóta figyelem a muzsikálását. Elképesztő gitártudása van, fellépése igazi kuriózum lesz. Úgy tartják, ő játssza legjobban gitáron a latin-amerikai zenéket. Egyik kedvencem, a briliáns technikájú és elsöprő előadásmódú Zoran Dukic is itt lesz. A fesztivált idén is spanyol flamenco est zárja, úgy vélem ez lesz az eddigi legjobb est. Újdonság, hogy elismert zenei szaktekintélyek tartanak majd előadásokat, amelyek minden zeneszerető számára érdekesek lehetnek – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Eötvös József gitárművész, a fesztivál szervezője.

Immár hetedik alkalommal nemzetközi gitárfesztivál Füreden. (Június 23-30.) Több helyszín, külföldi és hazai gitárosok fellépései. A koncertek mellett ezúttal is lesz hangszerkiállítás és mesterkurzus, a fellépő zenészek esti koncertjüket követően másnap előadást tartanak majd, amelyekre bárki beülhet. Mintegy száz fiatal tehetség zenél majd minden nap 17-19 óra között a Kisfaludy színpadon- lesz tehát választék bőven. Újdonság, hogy idén egy zenetanároknak szóló akkreditált mesterkurzussal is bővül a fesztivál programja, előadást tart majd a legendás zenetörténész Földes Imre és itt lesz Thomas Offermann is, aki egy kullancs csípés okozta betegség miatt ugyan már nem koncertezhet, de Európa szerte elismert zenetanár.

Részletes program itt.

Ajánló az egy hétre:

Június 23. szombat
Már az első nap egy igazi kuriózum: este 8-tól a Tagore sétányon a brazil Filo Machado alapozza meg egy hétre a fesztiváli hangulatot. A jazzes szamba nagymestere, akinek játékát a virtuozitás, az átszellemültség és a groove izgalmas keveréke jellemzi. Különleges, karneváli hangulatú előadásra számíthatunk.

Június 24. vasárnap
Filo Machado koncertje után mesterkurzusán meg is mutatja gitárján a szamba fogásait. Este Aniello Desiderio, a fesztivál visszatérő sztárvendége lép fel. Lebilincselően sokszínű, izgalmas, temperamentumos gitáros, akiről Chick Chorea így írt: „Egyszerűen kiütött! Ő a gitár nagy művésze.”

Június 25. hétfő
Délután Thomas Offermann, a rostock-i zeneművészeti főiskola gitárprofesszora tart előadást. Este a dél-koreai Kyu-Hee Park játszik az Anna Grand Hotel Dísztermében Az ifjú hölgy világszerte elért versenyeredményeivel hívta fel magára a figyelmet.

Június 26. kedd
Földes Imre előadása. Neve évtizedek óta a legmagasabb szintű zenei ismeretterjesztéssel fonódott össze. A budapesti Zeneakadémián több zenészgeneráció mestere. Este a lengyel Lukasz Kuropaczewski lép színpadra. A világjáró gitárosról az a hír járja, hogy hibátlanul, rendkívül érzelemdúsan és sok humorral fűszerezve játszik.

Június 27. szerda
A zeneszerzés bölcs mágusa, Madarász Iván előadása. Este a 20. század egyik megkerülhetetlen gitárosa, a brazil Carlos-Barbosa Lima lép színpadra.

Június 28. csütörtök
Délután a hazai gitáros élet négy meghatározó szereplője (Eötvös József, Pavlovits Dávid, Roth Ede és Szilvágyi Sándor) a nyilvánosság előtt aktuális szakmai közügyekről beszélget. Többféle megközelítési módot képviselnek, különbözően gondolkodnak zenéről, oktatásról, ám egy közös biztosan van bennük: a művészet iránti elhivatottság. Este a szenvedélyes előadásmód, az érzékeny zeneiség és a bravúros technika képviselője Zoran Dukic koncertezik.

Június 29. péntek
Buru Péter Európai Uniós tanácsadó tart előadást “Tanulás és munkavállalás az Európa Unióban” címmel. Este a fiatal angol tehetség, a szenvedélyes és sodró játékáról ismert Ian Watt mutatkozik be a Kisfaludy Galériában.

Június 30. szombat
A fesztivál záró napján szabadtéri flamenco est énekkel, ütőhangszerekkel, gitárral és tánccal.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Olvass tovább

Hozzászólások lezárva.