Oldal kiválasztása

Művészeti Fesztivál – Zene és színház

Szerző: | 2012-06-19.

Húzónevek, különleges előadások, zseniális zenészek a tizedik Művészeti Fesztiválon. Itt lesznek az átutazók: Udvaros Dorottya, Dés László és Cserhalmi György. Zenél többek között Horváth Kornél, Rúzsa Magdi, a Parno Graszt. A Papsoka templomrom pedig színházi előadás helyszíne lesz.

 

– A tizedik, jubileumi Művészeti Fesztivált mindenképpen szeretnénk valóban ünnepivé tenni. Több műfajt felvonultató, színvonalas, ám egyben szórakoztató fesztivált tervezünk. Minden eddiginél sokszínűbb lesz az idei program, sok jó koncerttel és izgalmas színházi előadásokkal. Fesztivál- díjas bábjátékot láthatnak a gyerekek, lesz újra világzenei és improvizációs tábor, vetítéssel, előadással egybekötött egyedi rendezvénnyel emlékezünk meg Örkény Istvánról, a Magyar Játékszíni Napok alkalmából pedig színpadon lesz a Mr és Mrs című előadás, amelyben Verebes Linda és Pindroch Csaba szerepel. Különlegesnek ígérkezik a Veszprémi Petőfi Színház Jeanne d’Arc előadása, amelyet az 1100-as években épült Papsoka templomromnál mutatunk be. A helyszín már önmagában is izgalmas, amelynek külön érdekességet ad, hogy Jeanne d’Arc látomásaiban az a Szent Mihály arkangyal jelent meg és szólította fel az angolokkal szembeni harcra, akinek tiszteletére emelték az Árpád-kori templomot. Minden bizonnyal ez különleges hangulatot ad majd az előadásnak, amelyre a tervek szerint a kisvonat különjárata viszi majd el a nézőket – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Kéri Kitty, a Kisfaludy Színház igazgatója, a fesztivál egyik szervezője.

Részletes program itt olvasható.

Az önkormányzat és a Kisfaludy Színház közös Művészeti Fesztiváljának zenei kínálatát Geszti Margit programszervező, a Sony Music egykori igazgatója állította össze, úgy, hogy a világzenei koncertek mellett hazai sztárok is színpadra lépjenek.

– Füred arculatához, miliőjéhez illő új és tartalmas produkciókat igyekeztem meghívni a fesztiválra. Lesznek közönség kedvencek, lesznek sztárok és lesznek kevésbé ismert, ám saját műfajukban zseniális zenészek. Kiemelném az Udvaros Dorottya, Dés László, Cserhalmi György Átutazó című koncertjét. Az országos turnéra induló produkciónak itt Füreden lesz a debütálása. A koncert tulajdonképpen Udvaros Dorottya kultikus lemezének előadása. Itt lesz a nagy kedvencem, a világ egyik legnagyszerűbb ütőhangszerese, Horváth Kornél egy extra produkcióval, hiszen Lantos Zoltán hegedűművésszel és Orosz Zoltán harmonikaművésszel közösen ad majd koncertet. Zenél majd a Parno Graszt, akik autentikus roma zenét játszanak és fergeteges hangulatot tudnak teremteni. Hasonlóan különleges zenei élményt ígér a kelet-európai muzsikákat ötvöző Mókus és a Fabula Rasa koncert, teljesen levettek a lábamról, amikor először hallottam őket játszani. És zenekarával együtt koncertezik majd a méltán közkedvelt Rúzsa Magdi – fogalmazott Geszti Margit.

Az említetteken kívül még jó néhány program lesz a június 29 – július 9. között zajló, tíz napos fesztivál alatt. Részletes program itt olvasható.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Mácsai24

2024-07-20. 16.00 Vaszary Galéria

Kiállításmegnyitó.

DumaFüred

2024-07-19-28. Balaton Szabadidő Központ

Humoristák estjei.

Hírek, Agora

Hírek

DumaFüred 2024

A humor legnagyobb hazai fesztiválja újra a városban. DumaFüred fesztivál július 19-28. között.

Udvarmozi

Szabadtéri vetítések az Arácsi Tájházban Tímár Péter filmjeiből.

Moszkító

2024.07.15.

Megtörtént a legutóbbi szúnyoggyérítés? Ismerősi körben senki sem látta a járművet, és érzésre sem lett kevesebb szúnyog.

pénz

2024.07.15.

Iszonyú drága a Balaton! A covid óta háromszorosára emelkedtek az árak a fizetések meg alig változtak. Füred megfizethetetlen. Úgy látom,…

zene nyugdíjasoknak

2024.07.09.

Minden évben ugyanaz a téma. Miért csak olyan koncertek vannak a városban, amelyek a nyugdíjas korosztályhoz szólnak? Fenyő, Neoton, Kovács…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Monis Banner
2
Bahart