Oldal kiválasztása

A füredi Bőr Viktória a bál szépe

Szerző: | 2012-07-29.

A 187. Anna-bál szépe a balatonfüredi Bőr Viktória. Az első udvarhölgynek Antal Dórát, a második udvarhölgynek a veszprémi Albert Zsuzsannát választották. Ötszázötven vendég vett részt a bálon, közel háromszáz hölgy nyakába került fel az egyedi herendi porcelán szívecske. A parton is buli volt. Fotógalériák.

 

170 év hagyományát őrző táncprogram, mulatság Vörösmarty, Jókai és Blaha Lujza örökében. Bál az Anna Grand Hotel patinás termeiben, tizenhárom első bálozó füredi lánnyal.

A hagyományoknak megfelelően idén is szakmai zsűri választotta ki a bál 15 legszebb lányát, a végső döntést ezúttal is a közönségre bízták. A szavazatok alapján a 187. Anna-bál szépe a balatonfüredi, 18 éves, a Lóczy Lajos Gimnázium tanulója Bőr Viktória. Az első udvarhölgynek a budapesti, 18 éves Antal Dórát, a második udvarhölgynek a 20 éves veszprémi Albert Zsuzsannát választották. A hagyományok szerint az Anna-bál szépe Viktória-mintás Herendi vázát, udvarhölgyei pedig Rothschild- és Apponyi-mintásat kaptak ajándékba. (Képünkön Bőr Viktória szüleivel.) A Füred tévé filmje a bálról itt.

A Kiss Ernő-díjat idén posztumusz Bujtor Istvánnak ítélték oda. A huszárkapitányt ábrázoló szobrot a színművész özvegye, Bujtor Judit vette át.

Anna-báli képek a fotógalériában. Láthatóan a fodrászok is dolgoztak, mert a nagyestélyihez, estélyihez a konty is dukál, fiatal lányoknak virággal, később kalapon. Fotók a kis képre kattintva.

{photogallery}1331{/photogallery} {photogallery}1332{/photogallery}

 

 

 

 

 

A báli bevonulást idén is rengetegen figyelték, lépni sem lehetett a Gyógy téren és a környező utcákban, néhányan az ablakokból kikönyökölve nézelődtek. A reformkori városrész teljesen megtelt. A többség a báli vacsora megkezdésekor feladta a báli nézelődést és átadta magát a parti örömöknek. Nagy volt a kavalkád, zajlott az élet a parton.

A nyitótáncot, a palotást a Magyar Állami Operaház balettművészei adták elő. Közreműködött a Mendelssohn Kamarazenekar Kováts Péter vezetésével.


Idén is élénk volt az érdeklődés a bál iránt, az összes jegy elkelt, a legolcsóbb belépő 45 ezerbe, a legdrágábbak 60 ezer forintba kerültek. Az est díszvendége a város kulturális partnere Opatija volt, fővédnöke dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Ünnepi köszöntőt mondott a bál védnöke, Ivo Dujmic, Opatija polgármestere.

Közel hetven, zömében nyolcfős asztal várta a vendégeket, akik ezúttal is birtokba vehették a szálló díszkertjét. Az idei báli menüt főként tradicionális ételek alkották. Videó a báli menüről.
A hétvégére egyébként Balatonfüred teljesen megtelt, alig akadt szabad kereskedelmi szálláshely a városban.

Herendi motívumokkal díszített exkluzív ruhák bemutatója a Vaszary Villa parkjában. Jókai nyomdokaiban Szívhalászat, csurig telt hajóval, és elegáns operaest a Gyógy téren, ahol még a Horváth ház lépcsőjén is ültek. Az Anna-bál előestéje képekben. Katt a kis képre.

{photogallery}1330{/photogallery}

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
június 05 - június 11
  • 05
    Nincsenek események
  • 06
    Nincsenek események
  • 07

    Könyv-Bor-Jazz Fesztivál Ünnepi Könyvhét

    10:00 -18:00
    2023.06.07-2023.06.11
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Irodalom és koncertek.

    Magyar Mozgókép Fesztivál

    15:00 -23:00
    2023.06.07-2023.06.10
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Mozipremierek, szabadtéri vetítések.

  • 08

    Tandori Rhodes Show

    19:00 -21:00
    2023.06.08
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Emlékezés Tandori Dezsőre.

  • 09

    Jazzköltészet

    18:00 -20:00
    2023.06.09
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Gyukics Gáborral és Grencsó Istvánnal.

    Éles Gábor Trió

    21:00 -23:00
    2023.06.09
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Jazz koncert.

  • 10

    A füredi rabbi séta

    11:00 -13:00
    2023.06.10
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Tematikus városnézés.

    Boglár itt és most

    16:00 -18:00
    2023.06.10
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Kiállításmegnyitó.

  • 11
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004