Oldal kiválasztása

Kivételes előadás Füreden

Szerző: | 2012-07-30.

A tizenkilencedik század egyik szent szörnyetegének, a híres-hírhedt, különc színészegyéniségnek élete elevenedik meg John Murrel Az isteni Sarah című darabjában, amelyet két kivételes színész: Vári Éva, és Gálffi László állít színpadra az Anna Grand Hotel dísztermében, július 31-én.

 

A legendás és zseniális francia színésznő Sarah Bernhardt, a lapok számára mindig pletykákkal szolgáló híresség, szenvedélyesen gátlástalan életimádó volt. Eljátszott minden korabeli nagy főszerepet, köztük magát Hamlet herceget is, turnéival beutazta a világot, többször járt Budapesten is. Halálos ellensége volt Bernard Shaw, jó barátja Oscar Wilde. Hogy személyisége mennyire hatotta át a tizenkilencedik század második felét, azt jól jelzi, hogy nevét még Dosztojevszkij is megemlíti Bűn és bűnhődés című regényében. A legendák szerint legbensőségesebb viszonyát házi tigrisével ápolta, koporsóban aludt, szerelmi étvágya pedig minden képzeletet felülmúlt.

A történet egy teraszon játszódik, ahol Sarah Bernhardt hűséges titkára, Pitou (Gálffi László) segítségével emlékszik vissza életére úgy, hogy a szerepjátékok során felelevenítik a színésznő életének jelentős pillanatait, miközben humoros, máskor szívszorító jeleneteket láthat a közönség.

A Kisfaludy Színház meghívására érkező előadás július 31-én, kedden, este fél kilenckor kezdődik az Anna Grand Hotel dísztermében.

Sarah Bernhardt szerepét játszó Vári Éva így fogalmazott: Ha Az isteni Sarah után nem játszom semmit, akkor is teljes volt az életem és teljes volt a pályám. Ez a szerep sok mindennek az összegzése, egy rendkívül gazdag művészsors.

– Sarah Bernhardt korának kimagasló művésze volt, fényévekkel járt kortársai előtt. Rendkívül különc ember volt. Manapság egyre kevésbé találkozunk korszakos művészek életével, ezért is fontos, hogy az ő sorsukon keresztül felhívjuk a figyelmet a művészet rangjára, a nagy alkotók társadalmi szerepére – vélekedett Orlai Tibor producer, akinek régóta tervei között szerepelt, hogy az 1983-as várszínházi bemutató után ismét láthassa a közönség Sarah történetét. – Psota Irén és Sinkovits Imre elementáris játéka rendkívül nagy hatással volt rám, az előadás ma is élénken él bennem. Célunk, hogy ennek a rendkívüli dívának a sorsa korszerű, mai, élő színházi eszközökkel találjon utat a ma emberéhez is. Ezért is éreztük szükségesnek, hogy Zöldi Gergely az író által 1998-ban átdolgozott legfrissebb változatot fordítsa le nekünk – tette hozzá.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Hírek, Agora

Hírek

Partnerségi egyeztetés

A város képviselő-testülete kezdeményezte a város településrendezési eszközeinek módosítását.

kiváncsi autós

2025.04.14.

Ami Ausztriát illeti, van egy érdekes jelenség. Sokszor látogatjuk a burgenlandi rokonainkat. Kifelé menve hogy hol a határ, azt becsukott…

Gab

2025.04.13.

Pontosan ott, ahol a MNB alapítványi pénzei, és a magánnyugdíjpénztári befizetéseink. Egyébbként az üzemanyag árában is van "útadó". Na, az…

Francia krémes, jaj nekem

2025.04.10.

Bergmann Gabi díjához én is gratulálok, de vérző szívvel, mert ha arra járok, mindig be KELL oda mennem, és akkor…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart