Oldal kiválasztása

Lujos mester és tanítványai

Szerző: | 2012-09-08.

Kő Pál és tanítványainak műveiből nyílt kiállítás a Vaszary Villában. Egymás mellett a mester rendkívül gazdag és szerteágazó életművének napjainkra művészettörténetté ágyazódott, emblematikus munkái illetve az egykori növendékeinek alkotásai. Hagyomány és újítás harmonikus egysége.

 

– Mintegy száz műalkotást láthatnak itt, mester és tanítványainak munkáit. Kő Pál, azaz Lujos, az a fajta mester, aki kijelöli az utat, átadja a tudást és rendkívüli vonzerővel bír, de mégsem telepszik rá tanítványaira, csak láthatatlanul ott áll a művek mögött. Így egy rendkívül gazdag és sokszínű kiállítást járhatnak végig. Adják meg a kellő időt a műveknek, várják ki, amíg kapcsolatba kerülnek a szobrokkal. Jelentős alkotásokhoz van szerencséjük – fogalmazott a kiállítás megnyitón dr. Kőnig Frigyes a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora.

A megnyitón köszöntőt mondott dr. Bóka István polgármester, aki hangsúlyozta: a hetvenedik életévét betöltő mester rendkívüli módon kötődik a balatoni tájhoz és Balatonfüredhez, a reprezentatív kiállítással a város tiszteleg a jelentős életmű előtt.

Kő Pál 1941-ben született Perespusztán. 1968-ban végezte el a Magyar Képzőművészeti Főiskolát, mestere Somogyi József volt. 1978 óta tanít a képzőművészeti főiskolán, 1990-től a képzőművészeti egyetem szobrász tanszékének docense. Szobrászgenerációk egész sorának mestere. A kortárs szobrászművész a XX. század utolsó harmadának és az új évezred első évtizedének egyik kimagasló hazai alkotója. Az 1970-es években főleg színesen festett pop-art faszobrokat készített. Későbbi stílusa egyre inkább visszanyúlt a magyar fafaragás hagyományaihoz. Ő készítette Mohácson a történelmi emlékhely rendezési koncepcióját, továbbá többek között ő alkotta meg a Magyarok Nagyasszonya kápolna kődomborműveit a Vatikánban. Munkácsy-, és Kossuth-díjas alkotó. Állítása szerint legteljesebbnek a szobrász-tanári munkáját érzi.

„Mindig is vágytam rá, hogy elmagyarázzam, mi hogy van, mi számít igazán. Ugyanakkor próbáltam megértetni a gyerekekkel: nem kell az csinálni, amit mondok, csupán megpróbálok nekik segíteni abban, hogy rácsodálkozhassanak a dolgokra. Például arra, milyen gyönyörű a természet, mennyire inspiráló és tényleg a legnagyobb tanítómester. Hogy szuverén alkotó legyek, ahhoz a természet felé kell fordulnom, és nem egy reprodukció reprodukcióját kell reprodukálnom. … Meggyőződésem szerint egy tanár legyen tele szeretettel, ötlettel, tudással, ismerje a növendékét, és vegye őt körül aurájával. Amióta tanítok, görcsösen vigyázok arra, hogy ne nyúljak bele a munkájukba. Pedig nagyon sokszor majd megőrülök, annyira szeretném nekik megmutatni, hogy lenne jobb, mégsem teszem, mert azt akarom, maguk jöjjenek rá. Nagyon sok növendékkel foglalkoztam… és mindig találtam egy-egy zseniális alkotót, majdnem minden csoportban felbukkan egy igazi talentum. A dolognak az a pikantériája: amikor megszagolom, hogy ő valakicsoda, akkor meg már szinte reszketek, nehogy elrontsam, nehogy hangosan rákiáltsak, s elillanjon a tehetség” – vall a tanításról Kő Pál.

Kő Pál életmű kiállítása 2013. január 01-ig látogatható.


balatonfured.hu

Megosztás

Olvass tovább

Programok

< 2024 >
Február
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
26272829   

Hírek, Agora

Hírek

Rajzpályázat

„Ha nagy leszek, Bohócdoktor leszek” címmel rajzpályázatot hirdet a Karitáció Alapítvány.

Agora

  • Hát csak nem már megint egy átkozott szálloda?2024-02-23 16.27AgoraÉs ráadásul annyira szép zöld, hogy csak na. De a lényeg, hogy a turizmus nem cél, hanem eszköz. Az egyik
  • Rendelethez2024-02-23 16.24AgoraKöszönöm az információt! És egyben nagyon gratulálok az illetékeseknek.
  • mozi2024-02-23 15.58AgoraÖrülök a francia filmeknek, de egyébként is a Balaton moziban rendre vetítenek jó filmeket, amik kilógnak a szokásos pláza kínálatból.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Gazdabolt
Bahart
image004