Sikeresen zárult az immáron harmadik alkalommal a Balatonfüredi Yacht Klub által megrendezett Laser Európa Kupa regatta, amely a jövő évi Európa – és világbajnokság főpróbája volt. A 12 ország 88 versenyzője között a BYC több vitorlázója is sikeresen versenyzett, Vadnai Benjamin újra győzött.
A három napos nemzetközi viadalon hat futamot rendeztek az első két nap remek időjárásának köszönhetően. A meteorológia előre jelzése szerint gyenge szélre és igazi szeptember eleji kánikulára lehetett számítani, így kis aggodalommal indultak neki a hétvégének a versenyzők, ám végül pénteken és szombaton délután is kiváló vitorlázó időben mérettethette meg magát a mezőny.
A magyar versenyzők jól szerepeltek, valamennyi osztályban érmet hoztak el. Legeredményesebben ezúttal is a Laser 4.7 osztályban idén tavasszal világbajnoki címet szerzett füredi vitorlázó Vadnai Benjamin szerepelt, aki hajóosztályt váltva ezúttal Laser Radiálban brillírozott, s négy futamgyőzelmével magabiztosan végzett a 32 fős mezőny élén a horvát Hamrelitz Anja és az osztrák Dapeci Cathrine előtt.
Ugyan ebben az osztályban a nők versenyében szintén a BYC színeiben versenyző Karé Réka állhatott fel a dobogó legalsó fokára, míg az U17 leányoknál Hirschler Ludovika zsebelte be az aranyat.

balatonfured.hu







igazi régi fürediek
2025.12.17.
Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…
Bővebben
2025.12.16.
Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…
Bővebben
szintén nagyon fáradt füredi
2025.12.10.
Egyetértek rezignált füredivel, sőt. Én egyébként Judithoz képest pont fordítva érzem, évtizedek óta és évről évre egyre inkább: pont, hogy…
Bővebben