Olimpiai bajnokok, sztárok és turisztikai szakemberek egy hajóban. A hétvégén rajtol Füredről a Magyar Turizmus Regatta – a turisztikai szakma idei legfontosabb sport eseménye, amely a Balaton egyik legnagyobb szezonzáró programja is egyben. A kempingben ingyenes programok.
Lesz külön celebhajó illetve olimpikonhajó. Rajthoz áll többiek között Görög Zita – modell, Király Linda – énekesnő, Nagy Adri – énekesnő, Mádai Vivien – műsorvezető, Erdőhegyi Brigitta – énekesnő, valamint Szabó Gabriella, Kökény Roland, Dombi Rudolf, Csipes Ferenc, Horváth Gábor olimpiai bajnokok.
A Turisztikai Menedzserek Szövetsége (TMSZ) által szervezett versenyre – amelynek fővédnöke ezúttal is Litkey Farkas, tízszeres Kékszalag győztes vitorlázó – több mint 30 turisztikai vállalkozás nevezett. A szállodák és utazási irodák mellett a Magyar Turizmus Zrt., valamint a turisztikai kormányzat szakpolitikusai is részt vesznek az eseményen.
A verseny a reggeli szabadedzéssel kezdődik, amelyet a délelőtti túra-, majd a délutáni pályafutam követ. Napközben a füredi kempingben ingyenes felnőtt- és gyermekprogramok várják az érdeklődőket. A szerencsés vendégek még motorcsónakkal is cikázhatnak majd a vitorlások között.
Horváth Gábor, olimpiai bajnok, a TMSZ sporttagozatának vezetője elmondta, hogy a tavalyi rendezvény sikerét látva több televízió és rádió jelezte részvételi szándékát, így ezúttal médiahajót is indítanak.
A futamokat hat órakor az ünnepélyes díjátadó követi, este nyolckor pedig egy fűtött sátorban a BEST OF zenekar ad koncertet (Rákóczi Ferenc, Buza Sándor, Garami Gábor és Balázs, Büdi Szilárd), valamint DJ Váczi Feri.

balatonfured.hu







Füred épül, szépül satöbbi
2025.12.20.
Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…
Bővebben
igazi régi fürediek
2025.12.17.
Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…
Bővebben
2025.12.16.
Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…
Bővebben