A Magyar Szállodaszövetség alapította Idősbarát Szálláshely díjat idén a Hotel Annabellának adományozták. A 2005-ben alapított elismerést azok a szálláshelyek kapják, amelyek több minőségi szolgáltatást illetve programot biztosítanak az idősebb korosztályok számára.
A díjakat minden évben az Idősek Világnapja alkalmából tartott rendezvényen adják át ünnepélyes keretek között. A Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az éveknek” Szövetsége kezdeményezésére alapított díjat Vászolyi Judit igazgatónő vette át a Belvárosi Színházban tartott ünnepségen.
A Hotel Annabella idén kétszer is helyet adott az „Életet az éveknek” nyugdíjas fesztiválnak, a teltházas, jó hangulatú rendezvények valószínűleg közrejátszottak a díj odaítélésében.
A Danubius szállodalánc két füredi hotelében, az Annabellában és a Marinában idén is jó szezont zártak, az augusztus végi adatok szerint a tavalyi évhez képest közel tíz százalékkal nőtt a forgalom. A vendégéjszakák száma is jól alakult, a két szállodában minden eddiginél többször volt teltház. A belföldi vendégek idén jellemzően 4-5 napot töltöttek a hotelekben.
A két szállóban egyébként már a 2013-as szezonra is lehet foglalást kérni, az előjegyzések szerint a tavalyihoz képest itt is tíz százalékos növekedés tapasztalható.
balatonfured.hu
Érték(ek válsága)
2024.07.27.
Volt régebben itt egy hozzászólás, hogy már rég nem arról szólnak az események, többek közt az Anna-bál, amiről kellene, már…
Bővebben
locsolás
2024.07.26.
Néhány helyen láttam a városban, hogy úgy locsolják a közparkokban a növényeket hogy a leveleiket is zuhanyoztatják. Dicséretes, hogy a…
Bővebben
Molnár
2024.07.26.
Minek ez az egész felhajtás egy héten keresztül? Aztán a bálra 130 ezerért lehet bemenni. Váltani kellene. Jó a hagyomány,…
Bővebben