Oldal kiválasztása

Egy állóhajó állóképei

Szerző: | 2012-10-21.

A Magyar Fotóművészek Szövetsége immár hagyományos fotófesztiválja a Fotóhónap 2012 rendezvénysorozat részeként Egy állóhajó állóképei címmel nyílt kiállítás a Vaszary Villában. Szubjektív, olykor álomszerű, az apró részleteket felnagyító és a figyelem középpontjába emelő fotográfiák.

 

A Haris László, Kovács Bálint, Szamódy Zsolt Olaf, Tóth Ego István és V. Molnár Imre fotói a Dunán álló, 1918-ban épített, egykori aknaszedő hajót ábrázolják. A hatalmas vasmonstrum egy állóhajó, amely a letűnt szocialista múlt emlékműve is lehetne, de jelenlegi tulajdonosa Dömötör László izgalmas kulturális térré alakította át. – A Periférikus Kulturális és Sportközpont néven működő egykori Előre hajón zajló események valóban előremutatóak, itt helyet kapnak a periférián lévő művészek, közösségek és irányzatok. A hajó sorsa bizonytalan, fotóinkkal mindannyian ezt a különös helyet rögzítettük – fogalmazott a megnyitón Szamódy Zsolt, a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnöke.

A kétévente megrendezett esemény kezdetben a hazai fotográfusoknak teremtett bemutatkozási lehetőséget, azonban az évek folyamán nemzetközi rendezvénnyé növekedett. Az idei program keretében hatvan fotókiállítás, köztük több, nagyszabású, csoportos tárlat várja az ország több városában az érdeklődőket. A Fotóhónap2012 tárlatai a realitás és fikció szerepét vizsgálják a kortárs fotóművészet alkotásiban.

A kiállítás megnyitóján V. Molnár Imre: Snapsz kutyus a hajón című zeneművét basszus blockflötén adta elő, majd Dömötör László saját verseiből olvasott fel

A kiállítás november 25. csütörtök – vasárnap 10-18 óráig tekinthető meg a Vaszary Villában.

balatonfured.hu

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Szilveszteri Retroparty

2025-12-30. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Fellépnek a Petőfi Színház művészei.

Ezt benéztem!

2025-12-27. 18.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musimbe Dávid Dennis önálló estje.

Hírek, Agora

Hírek

Füred épül, szépül satöbbi

2025.12.20.

Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…

igazi régi fürediek

2025.12.17.

Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…

2025.12.16.

Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart