Egy férfi holttestét emelték ki a Balatonból Szemesnél hétfőn, feltételezhetően a tapasztalt hajóst Kosztolányi Balázst, az október 9-én eltűnt vitorlázót találták meg, a rendőrség azonban ezt egyelőre nem tudta megerősíteni. A holttest személyazonosságának megállapítása folyamatban van.
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője úgy tudja, a holttestre egy vitorlázó talált rá a Balatonszemes és Zánka közötti nyílt vízen. Kosztolányi Balázs október 9-én a balatonföldvári kikötőből indult útnak, vitorlását 15 kilométerrel arrébb, Révfülöpnél találták meg, de akkor már nem volt a fedélzeten. A hajós halálának okairól továbbra is keveset tudni. Egyes hírek szerint rosszul lett, eszméletét vesztette, és a vízbe esett. Erre utal az is, hogy a hajó hátsó részén megsérült a korlát. A halál pontos okát és vélhető idejét az igazságügyi orvos szakértői vizsgálat állapítja majd meg.
A férfi a 2011-es Kékszalag vitorlásversenyen hajója kategóriájában győztes volt csapatával.
Korábbi hírünk
Két hajóval keresik a Balatonban a vízi rendőrök és a vízi mentők a kedd délután megfeneklett vitorlás vezetőjét, Kosztolányi Balázst, aki a 2011-es Kékszalag vitorlásverseny egyik hajóosztályának győztes csapattagja. A hajó fakorlátja átszakadt, egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a balesetet.
Egy horgász értesítette a vízi rendészetet, hogy Révfülöp közelében, párszáz méterre a parttól megfeneklett egy vitorlás, amelynek nincs vezetője. A hajó egy balatonföldvári kikötőből délután egy órakor indult útnak, majd két óra múlva az északi parton, Révfülöp közelében megfeneklett, de ekkor már üres volt – tájékoztatta Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) szóvivője az MTI-t.
Kosztolányi Balázs 60 éves, rutinos hajós, aki kedden reggel indult útnak Birdie nevű vitorláshajójával, amelynek fakorlátja szakadt át. Egyelőre nem lehet tudni, hogy baleset, vagy rosszullét okozta a tragédiát.
Forrás: MTI
Egy állandó lakos
2025.05.14.
Előrebocsátom, indulatos lesz, de igyekszem mégis úgy fogalmazni, hogy átmenjen a szűrőn. Érzésem szerint "Részvénytársaság" nem állandó lakos. Ha ez…
Bővebben
2025.05.13.
Kedves "Sírjak Vagy Nevessek?" Sírjon, ha a nyaralótulajdonosokra úgy tekint, mint akik rosszat tesznek a városnak, és helyes lenne minél…
Bővebben
sirjak vagy nevessek?
2025.05.10.
Ezt a hozzászólást olvasva majdnem elsírtam magam. Szegény nyaralótulajdonosok, hogy sajnálom őket. Valahol van egy lakásuk, itt meg egy nyaralójuk.…
Bővebben