Oldal kiválasztása

Januártól működik a járási hivatal

Szerző: | 2012-10-30.

A Földhivatal és Munkaügyi Központ épületében kap helyet a Balatonfüredi Járási Hivatal, amely januártól a megyei kormányhivatal kirendeltségeként kezdi majd meg működését. Az önkormányzati hivataltól 21 köztisztviselő kerül át a járáshoz, amelynek vezetője dr. Bacsák-Kovács Éva Mária lesz.

 

Elsősorban költségkímélő szempontok miatt kerül a járási hivatal a földhivatal épületébe.

A járási hivatalok az államigazgatási ügyek intézését végzik majd. Hozzájuk kerülnek az okmányirodák, egyes gyám-és gyermekvédelmi, szociális igazgatási, családtámogatási ügyek, a köznevelési feladatok, egyes építésigazgatási feladatok, a menedékjog, az egyéni vállalkozói tevékenység engedélyezése, egyes kommunális, állategészségügyi, vízügyi hatáskörök valamint a szabálysértési ügyek és a helyi védelmi bizottságok vezetése.

A megyei kormányhivatal kirendeltségeként működő járási hivatalok különböző szakigazgatási szerveket foglalnak majd magukba, mint például a járási gyámhivatal, építésügyi hivatal, állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző szerv, földhivatal, munkaügyi kirendeltség és a népegészségügyi intézet. Egyelőre azonban ezek nem mindegyikét alakítják ki valamennyi járási székhelyen.

A megyében összesen tíz járásközpontot állítanak fel. A Balatonfüredi Járási Hivatalhoz tartozó települések: Alsóörs, Aszófő, Balatonakali, Balatoncsicsó, Balatonfüred, Balatonszepezd, Balatonszőlős, Balatonudvari, Csopak, Dörgicse, Lovas, Monoszló, Óbudavár, Örvényes, Paloznak, Pécsely, Szentantalfa, Szentjakabfa, Tagyon, Tihany, Vászoly, Zánka.

A járások kialakításáról tavaly szeptemberben döntött a kormány. A cél olyan modern hivatalok kialakítása volt, melyek hozzájárulnak a mai közigazgatásnál alacsonyabb társadalmi költséggel, hatékonyabban és ügyfélközpontúan működő területi közigazgatás létrejöttéhez. A járások kialakításánál figyelembe vették a 30 km-en belüli elérhetőséget, a területi határokat, a leendő körjegyzőségeket illetve a települések érdekeit. A járások felállításával megtörténik az önkormányzat és államigazgatási feladat- illetve hatáskörök szétválasztása.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Szilveszteri Retroparty

2025-12-30. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Fellépnek a Petőfi Színház művészei.

Ezt benéztem!

2025-12-27. 18.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musimbe Dávid Dennis önálló estje.

Hírek, Agora

Hírek

Füred épül, szépül satöbbi

2025.12.20.

Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…

igazi régi fürediek

2025.12.17.

Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…

2025.12.16.

Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart