Átadták az idei Virágos Balatonfüredért verseny díjait. A mozgalomra ezúttal hétszázan neveztek, végül hat kategóriában hirdettek eredményt. A kert illetve a balkon ápoltsága, hangulata és összhangja volt a legfőbb szempont. Az év kertje díjat Gulyás Anetta kapta a Balassi Bálint utcai udvaráért.
– Az érdem elsősorban a szüleimé. 2004-ben költöztünk be a füredi családi házunkba, azóta folyamatosan szépítgetjük, alakítjuk a kertet. Most jelentkeztünk először a versenyre, mára ért össze az udvar. Évekig éltünk Hollandiában, onnan sok kertépítő ötletet hoztunk magunkkal, ilyen például a platán sövényünk, amit a zsűri igen különlegesnek ítélt. Az udvarunkat romantikusnak mondanám, egy kis tavacska is van benne – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Gulyás Anetta.
A város idén is több mint két millió forinttal támogatta a mozgalmat, minden jelentkező egy-egy háromezer forintos virágvásárlási utalványt kapott. A versenyre végül 160 magánszemély, 16 intézmény és néhány szolgáltató nevezett be. A zsűri véleménye szerint a versenyben induló kertek és balkonok egyre stílusosabbak, tudatos kertépítésről tanúskodnak. Külön kiemelték, hogy szolgáltatók is csatlakoztak a versenyhez.
A Szent István téren rendezett ünnepségen Hári Lenke alpolgármester hangsúlyozta a mozgalom fontosságát, mondván a versenyen résztvevők évről évre példát mutatnak arra, hogyan kezeljük környezetünket, majd átadta az okleveleket az immár tizenhetedik alkalommal megrendezett verseny díjazottjainak.
Íme, a nyertesek névsora:
Az év kertje díj:
Gulyás Anetta
Kertjével elismerésben részesült:
Tömösvári Imréné
Vászolyi Árpád
Fritz Béla
Horváth Éva
Erkélyével, teraszával elismerésben részesült:
Wacháné Nagy Edit
Takácsné Vetro Katalin
Gyimóthi Sándor
Társasház kategória győztese:
Viktória társasház
Kereskedelmi-, szolgáltató- és vendéglátóhely kategória győztese:
Bike Extrém Kerékpár szaküzlet és Szerviz
Intézmény kategória győztese:
I/B Mesevilág Tagóvoda.
Néhány fotó az év kertjéről.
balatonfured.hu
Krónikás
2024.12.13.
Ismét lélek melegítő volt az iskolai kórusok karácsonyi hangversenye a Kongresszusi Központban. Köszönjük!
Bővebben
éljen a REALISTA pesszimizmus
2024.12.04.
Óvoda, belső udvar, körforgalom, 5csillagos szálló, új lakótelep, stb., egyremegy. Amit a k.u.k. időkben és talán 1950-ig építettek, az tetszett…
Bővebben
kekec
2024.11.28.
Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…
Bővebben