A városban elsőként egész évben működő hangulatvilágítást kap az Anna Grand Hotel. A műemléki épületet a tervek szerint a különböző évszakokban illetve ünnepek esetén más-más fény effektekkel teszik még hangsúlyosabbá. Stílusos, egyedi látványt ígér a hotel tulajdonosa.
– Évek óta gondolkodtunk azon, hogy tervezett megvilágítással még látványosabbá tegyük az épületet. Bizonyos rendezvényeknél, a színházi előadásoknál már alkalmaztunk úgynevezett látvány megvilágítást, ami sokat tesz hozzá az épülethez. Most azonban felkértünk egy szakértői csoportot, akik megtervezték az épület egész éves hangulatvilágítását, amelyből több verzió készül, tudunk tehát majd alkalmazkodni az évszakokhoz illetve az egyes ünnepekhez is. Természetesen a megvilágítás illik majd a műemléki környezethez, a cél az, hogy kiemeljük az épület szépségét, felhívjuk a figyelmet a kétszáz éves ornamentikára. Látványos, a klasszikus eleganciát erősítő, stílusos megvilágítást kap az épület – válaszolta a balatonfured.hu kérdésre Lengyel Ernő, az Anna Grand Hotel tulajdonosa.
A több milliós beruházást szakaszosan hajtják végre. Jövő év tavaszára elkészül a főépület és a bálterem homlokzatának valamint a díszkert megvilágítása, a következő lépésben a belső udvar majd karácsonyra a hotel Blaha Lujza utcai frontjának hangulatvilágítása is megvalósul.
A modern ledtechnikához szükséges szinte valamennyi eszközt elrejtik, a világítótestek, a vezetékek észrevehetetlenek lesznek majd. A tervek szerint lehet majd változtatni a fény erejét, színét, és irányát, a kiemelt ünnepekre speciális effektek is készülnek, ám jellemzően nem festik meg fénnyel az épületet, inkább csak kiemelik annak adottságait. (A néhány napja lezajlott Infotér konferencia idején így világították meg a hotelt.)
– A vendégek kedvelik az ilyen látványos megoldásokat, már az is jó, ha csak megállnak este a parton és rácsodálkoznak az épület szépségre. Nem titkoltan bízom abban, hogy akár a hotel marketingjét is erősítheti a látványvilágítás. Igyekszünk minden évben fejleszteni, tartani kell a színvonalat és bővíteni a szolgáltatásokat – fogalmazott Lengyel Ernő, aki kérdésünkre elmondta: évről évre nő a hotel látogatottsága, idén 42 ezer vendégéjszakát regisztráltak, a nehéz gazdasági helyzet ellenére a nyári hónapokban teltházzal, az év többi részében pedig több mint hatvan százalékos kihasználtsággal működött a négycsillagos szálló.
balatonfured.hu
Krónikás
2024.12.13.
Ismét lélek melegítő volt az iskolai kórusok karácsonyi hangversenye a Kongresszusi Központban. Köszönjük!
Bővebben
éljen a REALISTA pesszimizmus
2024.12.04.
Óvoda, belső udvar, körforgalom, 5csillagos szálló, új lakótelep, stb., egyremegy. Amit a k.u.k. időkben és talán 1950-ig építettek, az tetszett…
Bővebben
kekec
2024.11.28.
Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…
Bővebben