Oldal kiválasztása

A BKSE kézisei a legjobbak között

Szerző: | 2012-11-28.

A Magyar Kézilabda Szövetség kihirdette az idei év legjobbjait, az elismerő címet két füredi kézilabdázó is megkapta. A szövetség döntése értelmében az év legjobb férfi junior játékosa a húszéves balátlövő Zdolik Bence, míg a legjobb ifjúsági játékosa a 17 éves jobbszélső Hornyák Péter lett.

 

Az év legjobb női játékosának Tomori Zsuzsannát, legjobb férfi kézilabdázójának Császár Gábort választották.

Vetési Iván az MKSZ elnöke hangsúlyozta: a kitüntetés nem pusztán egy díj, hanem jelzés is. – A legjobbakra mindig felnéznek, mindig példaképeknek kell lenniük a pályán, és azon kívül is.

Az elismerés nem véletlenül került a füredi kézilabdázókhoz hiszen a Balatonfüredi Kézilabda Egyesület évek óta kiemelt figyelmet fordít az utánpótlás képzésre, a klub eltökélt szándéka, hogy minden évben olyan tehetségeket neveljen ki, akik stabil NB.I-es játékosokká érhetnek, a legjobbak pedig eljussanak akár a válogatottságig.

A képen a két díjazott kézilabdázó: Zdolik Bence és Hornyák Péter.

A füredi kézilabda utánpótlás számára két középfokú iskola nyújt hátteret, sőt a Széchenyi Szakiskola a kollégiumával is az utánpótlás rendelkezésére áll. A klub együttműködési megállapodást kötött az Eötvös Loránd Általános Iskolával is, ahol a gyerekek képzett szakemberek és egyben végzett pedagógusok irányításával ismerkedhetnek meg a sportággal.

Az utánpótlás korosztályok nevelését György László és Igor Zubjuk személyében szakképzett, már bizonyított edzők irányítják, Szathmári János pedig a magyar válogatott kapusain kívül a füredi utánpótlás tehetségeit is pallérozza.

A megfelelő képzés mellett a kézilabdát szolgáló infrastruktúra is sokat fejlődött a városban, az utánpótlás korú játékosoknak saját kondicionáló termet rendeztek be, jövő év tavaszára pedig elkészül a Lóczy gimnázium mellett épülő 300 néző befogadására alkalmas tornacsarnok.

Az egyesület az országos bajnokságokban három korosztályt versenyeztet. A serdülők 22 fős kerete Igor Zubjuk vezetésével, az ifjúságiak és a juniorok 21-21 fős kerete pedig György László vezetésével napi két edzésen vesz részt és küzd a korosztályos bajnokságokban.

A füredi juniorok a 2011/2012-es szezonban országos bajnokok lettek, megszerezve ezzel a füredi kézilabda első NB.I-es aranyérmét. Az ifjúsági csapat az Országos Ifjúsági Kupa ezüstérmese lett, és bajnoki negyedik helyezett.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Szaffi – családi opera

2025-05-02. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Jókai Mór: A cigánybáró című regénye nyomán.

Hírek, Agora

Hírek

Partnerségi egyeztetés

A város képviselő-testülete kezdeményezte a város településrendezési eszközeinek módosítását.

2025.04.19.

Kedves István, "Pizse" nem észt oszt, csupán tényeket írt le. Én közel 30 éve közlekedek napi szinten Balatonfüred és Veszprém…

kiváncsi autós

2025.04.14.

Ami Ausztriát illeti, van egy érdekes jelenség. Sokszor látogatjuk a burgenlandi rokonainkat. Kifelé menve hogy hol a határ, azt becsukott…

Gab

2025.04.13.

Pontosan ott, ahol a MNB alapítványi pénzei, és a magánnyugdíjpénztári befizetéseink. Egyébbként az üzemanyag árában is van "útadó". Na, az…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart