Oldal kiválasztása

Új munkahelyek a TLC-nél

Szerző: | 2012-12-05.

Letették az alapkövét annak a modern, új ipari üzemcsarnoknak, amelyet a TLC épít. A volt Hajógyár területén működő cég jelenleg is Füred legnagyobb munkaadója. A várhatóan jövő év áprilisára elkészülő, 1,1 milliárd forintos beruházás hatvan új munkahelyet teremt a városban.

 

– Lépésről lépésre, folyamatosan fejlődik a cégünk. A füredi gyár a cégcsoport egyik legszilárdabb bástyája, amely nemcsak a város, hanem az egész ország egyik fontos termelőhelyévé vált. Az új beruházásunk is a fejlődést szolgálja, biztosíték arra, hogy a jövőben is jól teljesítő, biztos munkát és megélhetést adó cég legyünk – vélekedett az ünnepélyes alapkőletétel alkalmából Walter Sennebogen a cég tulajdonosa.

A TLC (Termelés-Logistic Centrum Kft) dolgozói jelenlétében rendezett ünnepségen elhangzott: jövő év áprilisára készül el az ötezer négyzetméteres új csarnok, amelyben két műszakban nyolcvanan dolgoznak majd. Az acélszerkezeteket gyártó új üzem kialakításának összköltsége mintegy 1,1 milliárd forint, amelyhez az Új Széchenyi Terv révén 300 millió forintos támogatást kapott a TLC.

– Ezen a helyen épült meg 1942-ben a Hajógyár, most meg mi építünk ide egy fontos üzemet, amelyet reményeink szerint szintén évtizedeken át használnak majd. A jelenleg elérhető legmodernebb eszközökkel felszerelt új csarnok révén hatvan új munkahelyet teremtünk a városban – mondta beszédében Michael Seiferling (felső képünkön) a TLC vezérigazgatója.

Tárnoki Richárd, a város jegyzője az avató ünnepségen hangsúlyozta: a város egyik emblematikus ingatlanán, a volt Hajógyár területén működő TLC a legnagyobb foglalkoztatója és egyben adófizetője Balatonfürednek. – Nagy öröm számunkra, hogy a megszokott szezonális munkákkal szemben stabil és hosszú távú munkalehetőséget kínálnak a városban, sok hasonló céget várnánk és támogatnánk itt a városban – fogalmazott.

Erich Sennebogen német vállalkozó 1993-ban alapította meg a Termelés-Logistic Centrum Kft.-t, amely 1996-ban átvette a füredi Hajógyárat. Célja egy kiváló minőségű, hegesztett acélszerkezeti elemeket gyártó és szerelő gyár létrehozása volt. A 12 hektáros területtel rendelkező dinamikusan fejlődő cég mára az Európában és a tengerentúlon is jelentős piaccal bíró Sennebogen és Kramer cégek egyik legjelentősebb beszállítója, mintegy 300 munkahelyével a város legnagyobb foglalkoztatója. A főtevékenységnek számító hegesztett acélszerkezetek gyártása mellett ipari park jelleggel helyet biztosít különböző kisipari tevékenységeknek illetve tulajdonosa a műanyag vitorlás hajókat, evezős csónakokat gyártó Balatonfüredi Hajógyár Kft-nek.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Szaffi – családi opera

2025-05-02. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Jókai Mór: A cigánybáró című regénye nyomán.

Jókai-napok

2025-05-02. 14.30 Jókai Emlékház

Megemlékezés.

Hírek, Agora

Hírek

Drágább strandbérlet

Kétezer forintba kerül a füredi állandó lakosoknak a Kisfaludy strandra szóló éves bérlet.

Ultrabalaton a városban

Az ország egyik legnépesebb tömegsport rendezvénye miatt ideiglenes forgalom korlátozás lesz.

Partnerségi egyeztetés

A város képviselő-testülete kezdeményezte a város településrendezési eszközeinek módosítását.

Károly

2025.04.29.

Balatonfüreden a lakótelepen újabban nem divat fűvet nyírni! Térdig ér a gaz és televan kullancsal!

2025.04.19.

Kedves István, "Pizse" nem észt oszt, csupán tényeket írt le. Én közel 30 éve közlekedek napi szinten Balatonfüred és Veszprém…

kiváncsi autós

2025.04.14.

Ami Ausztriát illeti, van egy érdekes jelenség. Sokszor látogatjuk a burgenlandi rokonainkat. Kifelé menve hogy hol a határ, azt becsukott…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart