Új gyógyászati és kutatóközpont létesül a városban. Az Anna Grand Hotelben, a tervek szerint jövő tavaszra elkészülő központot a legmodernebb diagnosztikai eszközökkel látják el, a hazai illetve a külföldi gyógyturizmusban valamint a betegségmegelőzésben egyaránt fontos szerepe lehet.
– Több verziója volt már a gyógyközpont megvalósításának, most úgy tűnik, hamarosan elindulhat a beruházás. Az eredeti tervekkel szemben nem épül új létesítmény, helyette a beruházók a városban már meglévő lehetőségeket használják ki, ezáltal viszont egy jelentősebb eszközbeszerzés valósul meg és több munkahely is létesül. A város támogatja a fejlesztést, hiszen a gyógyturizmus Füred egyik markáns része – mondta az Anna Grand Hotelben rendezett sajtótájékoztatón dr. Bóka István polgármester.
Az új gyógyászati és kutatóközpont kialakítása 1,7 milliárd forintba kerül majd, amelyhez uniós forrásból 860 milliós támogatást kaptak a beruházók. Az Anna Grand Hotel Blaha Lujza utcai szárnyában, mintegy ezer négyzetméteren helyet kapó központban 35-en dolgoznak majd. Amennyiben a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség jóváhagyja a programot, már januárban elkezdődik a központ kialakítása, amely a tervek szerint március végére el is készül.
– A legmodernebb diagnosztikai eszközök kerülnek a központba, ahol MR, CT, és ultrahangos vizsgálatokat végzünk majd, amelyek elsősorban a szív és érrendszeri illetve a daganatos betegségek feltárása alkalmasak. Szoros szakmai együttműködést tervezünk a Szívkórházzal és a megyei kórházzal. Ez lesz itthon a legmodernebb diagnosztikai központ. A szűrővizsgálatok egész tárházát nyújtjuk majd, de helyet kap itt egy speciális, Magyarországon még sehol nem alkalmazott eljárás is, amely műtéti beavatkozás nélkül segít a rákos sejtek elpusztításában – összegzett dr. Lőrincz Sándor a beruházást végző cég ügyvezetője, aki kiemelte: a kutatásra is nagy hangsúlyt fektetnek majd.

Dr. Rácz Jenő a megyei kórház igazgatója is hangsúlyozta, hogy nagy lehetőségek vannak a gyógyturizmusban. A központ magas színvonalú diagnosztikai szolgáltatásai nagy segítséget jelenthetnek a betegségmegelőzésben – tette hozzá az igazgató, aki együttműködési megállapodást írt alá a gyógyközpontot létesítő céggel.
– Hosszú távú bérleti szerződést kötöttünk, hiszen a gyógyközpont jól illeszkedik a hotelünk gyógyturisztikai szolgáltatásaihoz. A Gyógyító Magyarország programhoz ideális helyszín Füred, itt a turizmus és a gyógyászat kitűnően tudja támogatni egymást – fogalmazott Lengyel Ernő, az Anna Grand Hotel ügyvezetője.
Az eseményen Bóka István polgármester bejelentette: a város négy turisztikai pályázata is támogatást kapott, így megvalósulhat a látogatóközpont, a vitorlás múzeum kialakítása, a kikötő bővítése valamint a parti sétány fejlesztése is.
balatonfured.hu







igazi régi fürediek
2025.12.17.
Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…
Bővebben
2025.12.16.
Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…
Bővebben
szintén nagyon fáradt füredi
2025.12.10.
Egyetértek rezignált füredivel, sőt. Én egyébként Judithoz képest pont fordítva érzem, évtizedek óta és évről évre egyre inkább: pont, hogy…
Bővebben