Oldal kiválasztása

Új vezetés az Anna Grand Hotelben

Szerző: | 2013-01-09.

Management szerződést kötött az Anna Grand Hotel Kft. a több hazai szálloda üzemeltetésében részt vállaló Service4You cégcsoporttal. A hotel profilja nem változik, az együttműködéstől hatékonyabb értékesítést és a vendégkör bővülését várják. Új igazgatót is kapott a négycsillagos hotel.

 

– Mától Szíjártó Csaba veszi át a hotel igazgatását, aki jelentős szakmai tapasztalattal rendelkezik, hiszen 13 éven át volt a balatonkenesei Hotel Marina Port igazgatója. A korábbi igazgatónk tavaly ősszel felmondott, abban bízom, hogy az új vezetéssel még jobban működik majd az Anna Grand Hotel.
A Service4You csoporttal is szerződést kötöttünk, nagy reményeket fűzök az együttműködéshez. Három hónapos próbaidőn vagyunk túl, novemberben és decemberben is több vendégünk volt, mint 2011 hasonló időszakában, és úgy tűnik a januári vendégszámunk is jobban alakul. Sikeres volt tehát a próbaidőszak ezért döntöttünk a szerződéskötés mellett. Marad az arculat, maradnak a szolgáltatások, sőt marad a mi önálló értékesítési csoportunk is, a Service4You segít hatékonyabbá tenni a működésünket. Egyértelműen a vendégkör bővülését és nagyobb forgalmat várok az együttműködéstől – válaszolta a balatonfured.hu érdeklődésére Lengyel Ernő az Anna Grand Hotel tulajdonosa.

Több évtizedes idegenforgalmi szakmai tapasztalattal rendelkező alapítói a Service 4 You Hotel Management Company-t 2008-ban azzal a céllal hozták létre, hogy professzionális szálloda üzemeltetési stratégiát nyújtsanak független, láncokhoz nem tartózó szállodák tulajdonosainak és munkájuk során felmerülő nehézségeik megoldását tanácsadással segítsék. A jelenleg tíz hazai szálloda tevékenységét segítő cég az Anna Grand Hotel esetében is azt vállalta, hogy közreműködik a szálló minél eredményesebb üzemeltetésében, bevételnövelő és hatékonyságjavító szaktanácsokat ad illetve erősíti a marketing-értékesítési területet.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Hírek, Agora

Hírek

Partnerségi egyeztetés

A város képviselő-testülete kezdeményezte a város településrendezési eszközeinek módosítását.

kiváncsi autós

2025.04.14.

Ami Ausztriát illeti, van egy érdekes jelenség. Sokszor látogatjuk a burgenlandi rokonainkat. Kifelé menve hogy hol a határ, azt becsukott…

Gab

2025.04.13.

Pontosan ott, ahol a MNB alapítványi pénzei, és a magánnyugdíjpénztári befizetéseink. Egyébbként az üzemanyag árában is van "útadó". Na, az…

Francia krémes, jaj nekem

2025.04.10.

Bergmann Gabi díjához én is gratulálok, de vérző szívvel, mert ha arra járok, mindig be KELL oda mennem, és akkor…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart