Oldal kiválasztása

Jelentős turisztikai fejlesztések

Szerző: | 2013-01-16.

Közel egymilliárd forint pályázati pénzt nyert a város és füredi vállalkozók a turisztikai attrakciók fejlesztésére. A támogatások révén megvalósulhat a Zákonyi illetve az Aranyhíd sétány felújítása, felépül a Balaton élővilágát bemutató ökoturisztikai látogatóközpont és fejlesztik a városi strandokat.

 

A város több jelentős turisztikai pályázata is támogatást kapott, így megkezdődhetnek a beruházások és tovább gyarapodhat Füred. Tavaly, az előző évhez képest, 25 millió forinttal több idegenforgalmi adót szedett be a város, azaz a bevételek miatt is kiemelten fontosak a helyi turisztikai látványosságok illetve kínálat bővítése. Idén a sikeres szezon szempontjából kulcsfontosságú fejlesztések lesznek a strandokon, mint arról korábban már beszámoltunk, a Kisfaludy és az Esterházy strand medrét is kitisztítják, rendezik. Részletek itt.

Támogatást nyert a Balaton élővilágát, a balatoni halakat bemutató ökoturisztikai látogatóközpont megépítésének terve is. A Tagore sétányra épülő, tájba illő, teraszos épületben egyebek mellett több, látványos akvárium és foglalkoztató terem várja majd az érdeklődőket.

A tervek szerint az új turisztikai bemutató és látogatóközpont a Tagore sétány északi oldalára épülne, a jelenleg igen rossz állapotban lévő vizesblokk helyére. A balatoni kilátást nem akadályozó épület pavilonszerű elemei egy belső udvart ölelnének át. A tornácos épület a Balaton jellegzetes pavilon építészetét idézi majd, nyugati részén igényes pihenőpark létesülne.
A központ egy komplex környezetismereti bemutatóhely lesz, ahol édesvízi akváriumokban mutatják be a Balaton élővilágát, de lesz kültéri bemutató medence, valamint előadó-, foglalkoztató-, és bemutató terem is. A Balaton-felvidéki hegyi patakoktól kiindulva a Balaton jellegzetes élővilágának bemutatása a cél. A látogatókat egységesen kialakított akváriumok fogadnák, amelyekben valamennyi, a tóban élő hal megtalálható lesz, kisebb akváriumokban pedig kagylókat, ritka rákokat láthatnak majd az érdeklődők.

A turisztikai fejlesztések mellett több olyan beruházás is elindul a városban, amelyek jelentősen növelik majd a városlakók illetve az ideérkezők komfortérzetét.
Hosszabb késlekedés után hamarosan végre elkezdődhet a buszállomás és pályaudvar teljes átépítése illetve korszerűsítése. (A 400 millió forintos uniós támogatás mellett önerőből új üzletsor is létesül itt.) Szintén a szezonra elkészül a felső városközpontot a fürdőtelepi résszel összekötő kerékpárút is. A 2,5 km hosszú út a postahivataltól indul, majd a Kéki patak mellett illetve a 71-es út mentén haladva csatlakozik a parti kerékpárúthoz.
A város kiírta a közbeszerzési eljárást a városi uszoda megépítésére, a tervek szerint a két ütemben megvalósuló beruházás révén egy 25 méteres uszoda és egy sportakadémia épülhet fel. (Az uszodához, amely a vízilabda utánpótlás-nevelés területi bázisaként is funkcionál majd, több, mint 350 millió forint támogatást kapott a város a látvány és csapatsportok támogatására kiírt pályázaton.)
És folytatódik a város egyik legfontosabb útjának az Arácsi útnak a felújítása is, idén a Tamási Áron utcától a Lóczy Lajos úti csomópontig terjedő szakaszon korszerűsítik az aszfaltot, csatornát, járdát, támfalakat építenek, és földbe helyezik a légkábeleket.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu
Fotó: Karsay Károly

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
június 05 - június 11
  • 05
    Nincsenek események
  • 06
    Nincsenek események
  • 07

    Könyv-Bor-Jazz Fesztivál Ünnepi Könyvhét

    10:00 -18:00
    2023.06.07-2023.06.11
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Irodalom és koncertek.

    Magyar Mozgókép Fesztivál

    15:00 -23:00
    2023.06.07-2023.06.10
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Mozipremierek, szabadtéri vetítések.

  • 08

    Tandori Rhodes Show

    19:00 -21:00
    2023.06.08
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Emlékezés Tandori Dezsőre.

  • 09

    Jazzköltészet

    18:00 -20:00
    2023.06.09
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Gyukics Gáborral és Grencsó Istvánnal.

    Éles Gábor Trió

    21:00 -23:00
    2023.06.09
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Jazz koncert.

  • 10

    A füredi rabbi séta

    11:00 -13:00
    2023.06.10
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Tematikus városnézés.

    Boglár itt és most

    16:00 -18:00
    2023.06.10
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Kiállításmegnyitó.

  • 11
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Helytörténeti Gyűjtemény2024-04-18 18.40AgoraOlyan szép és zöld lett ez az épület is! Mint a bíróság, meg a konferenciaközpont, meg a többi. Ja, nem.
  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004