Oldal kiválasztása

A nyaralók szeretik a Balatont

Szerző: | 2013-02-14.

A balatoni nyaralással a megkérdezettek több mint 90 százaléka elégedett. A belföldi vendégkör bővült, a külföldiek vendégéjszakáinak száma is nőtt, ám egyre nagyobb a konkurencia és még mindig nincs kitalálva a Balaton márka – derült ki a Magyar Turizmus Zrt. tavalyi felméréséből.

 

A Magyar Turizmus Zrt. felmérése szerint a nyaralás hatására a Balatonról alkotott kép a válaszadók több mint egyharmadánál pozitívan változott, többségük pedig azt tapasztalta, amit várt. Néhányan említettek azonban hiányosságokat is, elsősorban az északi parton a viszonylag kevés szabad strandot, a kevés kulturált és ingyenes illemhelyet, a kevés bank automatát, a gyerekprogramok korlátozottságát és nehezményezték az árakat is.

A balatoni utazással összességében a megkérdezettek több mint 90 százaléka elégedett volt, harminc százalékuk nagyon elégedett. A válaszadók döntő többsége (92,8 százalék) ajánlaná barátjának, ismerősének, hogy utazzon a Balatonhoz. Érvelésük során elsősorban a Balaton természeti szépségét, a gyönyörű tájat, a régió által nyújtott kiváló kikapcsolódási, pihenési lehetőségeket, a sokszínű programokat és a kiváló strandolási, fürdőzési lehetőséget hangsúlyoznák.

A Balaton turisztikai régióban – a főszezonban – megforduló turisták magas elvárási szinttel (100-as skálán 81,2 pont) rendelkeznek, a 78,7 pontos elégedettségi index pedig azt bizonyítja, hogy a régió teljesítménye megközelítette a nagyon elégedett minősítési kategóriát. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy a Balaton régióba látogató vendégek közül a belföldi turisták magasabb elvárási szinttel rendelkeztek, mint a külföldiek, akik számára lényegében azt nyújtotta a Balaton, amit vártak.

Az elégedettségi rangsort a vendégszeretet, a szállás, a környezeti tényezők és a vendéglátás vezeti. A rangsor végén található viszont a szolgáltatások ára.

A szakmai mélyinterjúk alapján belföldön a régió megítélése jónak mondható, sokat javult az elmúlt néhány évben. A külföldiek körében ugyanakkor csökkent a régió népszerűsége az utóbbi években, ennek okát a megkérdezett szakértők elsősorban abban látják, hogy a fejlesztések nem tartottak lépést az igények növekedésével, a politikai bizonytalanság megszűnése miatt pedig a déli szomszédos országok tengerpartjai iránt megélénkült a kereslet. Új és népszerű úti célként jelent meg a németek, osztrákok körében Bulgária, továbbá a korábban rendszeresen Balatonnál nyaraló német turisták generációváltását követően nem sikerült megnyerni a fiatalokat. Hiányosság a Balaton márka meghatározatlansága és a nem elég intenzív marketing tevékenység külföldön.

A szakértők szerint a stabil vendégkörnek számító kisgyermekkel utazó családok és a szórakozást kedvelő fiatalok mellett egyre többen utaznak a Balatonhoz wellnessre, vitorlázni illetve zenei fesztiválokra.

Ami a külföldieket illeti, még mindig Németország a régió legfontosabb küldő piac, miközben az osztrák kereslet körülbelül megfelel a korábbi éveknek. Egyre többen érdeklődnek a régió iránt a szomszédos és közeli országokból: Csehországból, Lengyelországból, Oroszországból, Romániából, Szlovákiából és Szlovéniából, amiben – főleg az orosz piac esetében – az egészségturizmusnak is szerepe van a fő motivációt jelentő vízparti pihenés mellett.

A Balaton turisztikai régió kiemelt szerepet játszik a magyar turizmusban: a KSH előzetes adatai szerint 2012-ben a kereskedelmi szálláshelyeken regisztrált belföldi vendégéjszakák 26,2 százalékát, a külföldi vendégéjszakák 15,3 százalékát regisztrálták a tónál. 2012-ben 2,7 millió belföldi és 1,7 millió külföldi vendégéjszakát regisztráltak a kereskedelmi szálláshelyek. Az elmúlt évben mindkét vonatkozásban nőtt a vendégforgalom. A régiót két híres fürdőváros, Hévíz és Zalakaros is erősíti. A 2012-es adatok szerint a belföldi vendégéjszaka számot tekintve Balatonfüred a 9. míg a külföldiek körében a 6. helyet foglalja el.
A felmérés részletei itt.

balatonfured.hu
Fotó: Szántó Áron

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Szaffi – családi opera

2025-05-02. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Jókai Mór: A cigánybáró című regénye nyomán.

Hírek, Agora

Hírek

Drágább strandbérlet

Kétezer forintba kerül a füredi állandó lakosoknak a Kisfaludy strandra szóló éves bérlet.

Ultrabalaton a városban

Az ország egyik legnépesebb tömegsport rendezvénye miatt ideiglenes forgalom korlátozás lesz.

Partnerségi egyeztetés

A város képviselő-testülete kezdeményezte a város településrendezési eszközeinek módosítását.

2025.04.19.

Kedves István, "Pizse" nem észt oszt, csupán tényeket írt le. Én közel 30 éve közlekedek napi szinten Balatonfüred és Veszprém…

kiváncsi autós

2025.04.14.

Ami Ausztriát illeti, van egy érdekes jelenség. Sokszor látogatjuk a burgenlandi rokonainkat. Kifelé menve hogy hol a határ, azt becsukott…

Gab

2025.04.13.

Pontosan ott, ahol a MNB alapítványi pénzei, és a magánnyugdíjpénztári befizetéseink. Egyébbként az üzemanyag árában is van "útadó". Na, az…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart