Oldal kiválasztása

Pénzt pumpálnak a Balatonba

Szerző: | 2013-02-16.

Negyvenmilliárd forint forrást tartalmazó, kiemelt gazdaságfejlesztési program indulhat el 2014 és 2020 között a Balaton-régióban – hangzott el a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) pénteki ülésén. A korábbi években a szűkös fejlesztési forrásaival is rosszul gazdálkodó régió ezzel sokat erősödhet.

 

Kiemelt gazdaságfejlesztési programot szeretnénk indítani a balatoni régióban, a megyék számára biztosított külön területfejlesztési forrásokon felül a jelenlegi elképzelések szerint legalább negyvenmilliárd forint állna ehhez rendelkezésre 2014 és 2020 között – jelentette be a BFT- ülésen Horkai Nándor, a nemzetgazdasági- és tervezési hivatal elnöke, hozzá téve kormánydöntés ugyan még nincs erről, de jó esély van rá, hogy megvalósuljon az elsősorban a gazdaság élénkítésére és a foglalkoztatás ösztönzésére irányuló program.

A 2007-13 közötti időszak nem volt sikeres periódus, az egy főre jutó összegek szerint a régió jóval a vidéki átlag alatt jutott forráshoz, az átfogó nagy programok helyett több indokolatlan fejlesztés valósult meg, rossz volt a stratégia, a prioritások és leállt a munkahelyteremtés. A Balatonnak önállóan meg kell jelennie a fejlesztéspolitikában, a döntéseknek helyben kell megszületniük, és átgondolt, fejlesztésre érdemes tervek kellenek, ez lehet a siker záloga – hangzott el az ülésen.

A résztvevők egyetértettek abban, hogy kell egy kompetens, erős rendszer, amely elvégzi és koordinálja a régió feladatait – megfelelő felhatalmazással ezt a szerepet töltheti be a Balaton Fejlesztési Tanács.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Szilveszteri Retroparty

2025-12-30. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Fellépnek a Petőfi Színház művészei.

Ezt benéztem!

2025-12-27. 18.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musimbe Dávid Dennis önálló estje.

Hírek, Agora

Hírek

Füred épül, szépül satöbbi

2025.12.20.

Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…

igazi régi fürediek

2025.12.17.

Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…

2025.12.16.

Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart