Egyelőre bizonytalan a sorsa annak a két alsó tagozatos tanárnak, akiknek elbocsátását, furcsa indokra hivatkozva, a napokban kezdeményezte a Református Általános Iskola fenntartója. A szülők petícióban álltak ki a pedagógusok mellett. Megszólal az iskola igazgatója.
A tanítók elbocsátása a szülők körében felháborodást váltott ki, ezért petícióban kérték a fenntartót, gondolja át újra a döntését. Miklós Ferenc tiszteletes nem kívánta személyesen átvenni a petíciót, így azt a szülők, a hét elején postán adták fel.
Köz Kádi Sarolta az iskola igazgatója elmondta: két kiváló pedagógusi munkát végző tanítóról van szó. Kiemelte: hosszú folyamat mire a balatonfüredi református iskolában igazi hitélet lesz, hiszen a tanintézményt csak néhány hónapja vette át az egyház, az ide járó 120 tanuló közül hetvenen tartoznak vallási felekezethez, ötvenen nem. Az intézményvezető szerint a tantestület és a pedagógusok mindent megtettek annak érdekében, hogy az iskola megfeleljen a református oktatási előírásoknak.
Azt egyelőre nem tudni, mi lesz a sorsa a két tanítónak, a tantestület és az iskolát fenntartó egyház képviselői hamarosan egyeztetnek az ügyben.
A Füred tévé stábjának Köz Kádi Sarolta igazgató nyilatkozott.
Mint arról korábban beszámoltunk, két alsó tagozatos tanítónőt akarnak elbocsátani az iskolából azzal az indokkal, hogy nem elég átéléssel énekelték az áhítatot. A fenntartó a Református Közoktatási Törvényre hivatkozik, mondván a tanár kötelessége, hogy a munkájával kapcsolatos fenntartói és intézményvezetői előírásokat betartsa.
A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!
balatonfured.hu
2025.04.19.
Kedves István, "Pizse" nem észt oszt, csupán tényeket írt le. Én közel 30 éve közlekedek napi szinten Balatonfüred és Veszprém…
Bővebben
kiváncsi autós
2025.04.14.
Ami Ausztriát illeti, van egy érdekes jelenség. Sokszor látogatjuk a burgenlandi rokonainkat. Kifelé menve hogy hol a határ, azt becsukott…
Bővebben
Gab
2025.04.13.
Pontosan ott, ahol a MNB alapítványi pénzei, és a magánnyugdíjpénztári befizetéseink. Egyébbként az üzemanyag árában is van "útadó". Na, az…
Bővebben