Oldal kiválasztása

Víz, bor, kultúra – Füred az Utazás kiállításon

Szerző: | 2013-02-23.

A város idén is részt vesz az Utazás kiállításon. Az év legnagyobb turisztikai vásárán Füred egy 60 nm-es bemutató standdal lesz jelen, ahol az érdeklődők megismerhetik a város program- illetve szálláskínálatát, ízelítőt kapnak a nyár és a kultúra városának hangulatából, a régió boraiból.

 

A Hungexpo Vásárközpontban február 28. – március 3. között tartó kiállításon a helyi turisztikai egyesület a Balaton régió társkiállítójaként szerepel.
A füredi standon a vásár teljes ideje alatt helyi borokat lehet majd kóstolni a Balatonvin Borlovagrend jóvoltából, az érdeklődők találkozhatnak Balanyi Szilárddal, a Quimby együttes billentyűsével, Mádai Vivien műsorvezetővel és Szathmári János kézilabdázóval illetve a szokásoknak megfelelően a legújabb rendezvénynaptár és városi kiadványok révén értesülhetnek a legújabb füredi ajánlatokról.

A stand látványa minden elemében a vízhez, a borhoz és a kultúrához kapcsolódik. A borkóstolók mellett lesz borlovagrendi felvonulás, nyereménysorsolással egybekötött Balatonfüred kvízjáték, de a helyszínen reformkori, korhű ruhát is fel lehet próbálni. Részletes program alább.

Az év legnagyobb turisztikai vásárán ezúttal is nyaralást idéző hangulat és kedvező utazási kínálat várja a látogatókat. A tavaszi és nyári üdülési szezon nyitó rendezvényének nagykövete Kandász Andrea, aki úti filmjeiről, a magyarországi régiókat bemutató műsorairól ismert.

Az Utazás kiállítás külföldi díszvendége ezúttal Szlovákia, míg a hazai városok közül Nyíregyháza kap kiemelt figyelmet, a rendezvény kulturális díszvendége pedig Kalocsa.

Idén is lesz szakmai konferenciasorozat a legaktuálisabb témákkal. Péntektől vasárnapig pedig az érdeklődőket számos program, a zenei tehetségkutatók felfedezettjeinek koncertjei, nyereményjáték és kedvezményes utazási lehetőség várja.

Új tematikákkal bővült a rendezvény, így a külföldi és belföldi ajánlatok mellett megjelennek internetes utazási irodák, a kulturális és fesztiválturizmus célpontjai valamint nászutas ajánlatok is.
A kiállítást behálózó nagyszabású játékban négy nap alatt Föld körüli utazást tehetnek a látogatók. A játék a belépéskor, az utazás hivatalos útlevelének átvételével veszi kezdetét. Az 5 kontinenst és Magyarországot bemutató játékpontokon érdekes feladatokat kell teljesíteni, melyeket a moderátorok az útlevélbe nyomott pecsétekkel díjaznak. Nap végén a játékos kedvűek között egy-egy belföldi utazás is gazdára talál.

A füredi stand programjai:

Március 1. 16 óra
A Füredi arcélek sorozat keretében ezúttal Balanyi Szilárddal, a Quimby együttes billentyűsével, Mádai Vivien műsorvezetővel és Szathmári János kézilabdázóval lesz beszélgetés.
Március 2. 11 óra
Felvonulás a Balatonvin Borlovagrend kíséretében
Március 02.
Egy emlék a Reformkorból – ölts magadra korhű ruhát!
Március 03. 14 óra
Balatonfüred kvízjáték–nyereményjáték sorsolás

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
május 29 - június 04
  • 29
    Nincsenek események
  • 30
    Nincsenek események
  • 31

    Májusfa kitáncolás

    18:00 -20:00
    2023.05.31
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 101.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 101.

    Táncház.

  • 01

    Építészfórum

    15:00 -17:00
    2023.06.01
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Eredményhirdetés.

    Nyáresti hangverseny

    18:00 -21:00
    2023.06.01
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    A Bem Emlékkórus koncertje.

  • 02
    Nincsenek események
  • 03

    Arács Napja

    09:00 -20:00
    2023.06.03
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Kulturális programok.

    Kerékpáros vetélkedő

    09:00 -19:00
    2023.06.03-2023.06.04
    Balatonfüred, Nagyfenyődűlő út
    Balatonfüred, Nagyfenyődűlő út

    Hurrá bringázunk!

  • 04

    Nemzeti Összetartozás Napja

    17:00 -19:00
    2023.06.04
    Balatonfüred, Kovászna park
    Balatonfüred, Kovászna park

    Megemlékezés.

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004