Közel félmilliárd forint pályázati pénzt nyert a város a turisztikai attrakciók fejlesztésére, így egyebek mellett felépülhet a Tagore sétányon a balatoni ökoturisztikai látogatóközpont, kitisztítják és rendezik a Kisfaludy és az Esterházy strand medrét és a szezon után elkezdődhet az Aranyhíd sétány felújítása.
A sétányon, annak ellenére, hogy a város egyik legfrekventáltabb részén fekszik, lassan évtizedek óta nem történt fejlesztés, a növényzet elöregedett, az út kialakítása illetve kinézete pedig nem igazán turista vonzó. A tervek szerint a fejlesztés első ütemében az Esterházy strandtól a Kagyló közig újítják fel az útszakaszt, amely ezzel szervesen illeszkedik majd a reformkori városrész arculatához.
Az Aranyhíd sétány a Zákonyi sétányhoz hasonló díszburkolatot kap, a mellette lévő kerékpárút is megmarad, azt újra aszfaltozzák, és díszszegéllyel választják el a gyalogúttól. A forgalom szabályozása és mérséklése érdekében egyirányúsítják a sétányt. Új közvilágítást építenek ki, pihenő helyeket alakítanak ki, és felfrissítik, átalakítják a sétány növényzetét is. Mintegy ötven fát és közel kétezer cserjét valamint évelőt ültetnek majd.
Ezzel párhuzamosan megújul majd a Flamingó és a Marina Hotel közötti sétány is.
balatonfured.hu
Kérdés-nek
2025.02.05.
Köszönöm a választ!
Bővebben
kérdés
2025.02.05.
Minden ilyen felmérés önkéntes alapon történik, ez evidens, ahogy ez a hírben is benne van egyébként. Bárhogy keresik meg minden…
Bővebben
KSH felmérés
2025.02.05.
Szeretném kérdezni - és örülnék hivatalos írásos válasznak itt -, hogy akit kisorsolnak és egyszer csak csenget a kérdezőbiztos, de…
Bővebben