Oldal kiválasztása

Futás a Balaton körül

Szerző: | 2013-03-18.

Négy nap futás és négy nap különleges élmény a Balaton partján. Ismét szupermaraton a tónál. A szezonnyitó futórendezvényen a távok teljesíthetők egyéniben, párban vagy csapatban, és csatlakozni lehet négy, kettő de akár egy napra is a mezőnyhöz. Füredre március 23-án, szombaton ér a mezőny.

 

Hatodik alkalommal rendezik meg a BSI Balaton és FélBalaton Szupermaratont.  A március 21-24. között zajló rendezvény keretében négy nap alatt lehet körbefutni a Balatont, összesen 195,4 kilométer várja a futókat. A FélBalaton maratonon két nap alatt 95,8 kilométer teljesíthető Badacsonytól Siófokig. Aki már a tavasz elején szeretne egy maratonnal indítani, március 21-én állhat rajthoz a MaratonFüreden. Az ultrafutók pedig bármely naphoz csatlakozhatnak. Közel ezren vesznek majd részt a versenyeken, a MaratonFüredre eddig mintegy kétszázan jelentkeztek.

Az első napon a mezőny Siófokról indul, a cél Fonyódon lesz 46,7 kilométer megtétele után. Innen rajtol el a második nap, a cél 52,9 kilométerre van Szigligeten, a vár alatt. A harmadik napon Badacsonyból indul a mezőny, itt már a FélBalaton Szupermaraton teljesítői is csatlakoznak a 43,6 kilométeres távhoz Balatonfüredig. A negyedik napon pedig a Füredről Siófokig tartó 52,2 kilométeres szakasz zárja az eseményt.

A rendezvény legidősebb indulója a 78 éves Kiss György, aki egyéniben, a legfiatalabb a 14 éves tapolcai Balogh Zsombor, aki 4 fős váltóban indul.

A Balaton Szupermaraton útvonala 42 települést érint. A legtöbb futó, 387-en, Budapestről érkezik, külföldről 15 ország 56 futója indul el az eseményen. A legtöbben Németországból jönnek, de jelentkeztek Franciaországból, Angliából sőt még Ausztráliából is.
Az útvonalon négy nap alatt összesen 30 frissítőállomás lesz. A szervezők 9000 liter vízzel, 540 kg banánnal, 60 kg almával, 40 kg citrommal, 35 kg aszalt gyümölccsel, 30 kg naranccsal, 24 kilogramm szőlőcukorral készülnek a több mint ezer résztvevő frissítésére.

További információk, nevezés, itt.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
Június 6
  • 06
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004