Oldal kiválasztása

Elindult a szezon

Szerző: | 2013-03-30.

 

– Szokatlan az időjárás, viszont nagy nyugalommal várhatjuk az idei szezont. A Balaton vízminősége és vízszintje egyaránt kitűnő, úgy tűnik pár héten belül a tó elérheti a 110 centiméteres legmagasabb szabályozási szintet. Mindez jó nyarat és hajózási szezont ígér – mondta a Hajókikötőben tartott megnyitó beszédében dr. Bóka István polgármester, aki emlékeztetett arra, hogy húsz évvel ezelőtt alakult meg az önkormányzatok összefogásával a Balatoni Regionális Fejlesztési Tanács, ami igen jelentős esemény volt, hiszen csak közös erővel lehet tenni a Balatonért és a tó turizmusából élő településekért.

Dr. Balázs Árpád, Siófok polgármestere kiemelte: sokan és sokszor temetik a Balatont, de a tó újra és újra bizonyítja, hogy az élet mindig győz a halál fölött.
– Mindig jövünk. Siófokról ide Füredre. Mert összetartozunk, mert hiszünk benne, hogy vannak közös ügyeink. A balatoni térség települései képesek a megújulásra– vélekedett a polgármester.

Pálinkás Róbert, Keszthely alpolgármestere hangsúlyozta: ez az ünnep az együttgondolkodásról szól, csak együtt találhatjuk meg mindazokat az előnyöket és örömöket, amit a Balaton tud adni nekünk.
Kontrát Károly államtitkár bejelentette: a kormány eltökélt szándéka, hogy a Balaton az unió legbiztonságosabb üdülőövezete legyen, ezért támogatják a térségi települések összefogását és ígérte: biztosítják az ehhez szükséges anyagi forrásokat.

Az ünnepi beszédek után a településvezetők egy-egy hógolyót gyúrtak és beledobták a Balatonba – ezzel búcsúztatva el végképp a telet.

Dr. Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója kérdésünkre elmondta: idén is több jelentős beruházást valósít meg a hajózási társaság, egyebek mellett a tihanyi öreg-kikötőben kezdődik majd egy nagyobb fejlesztés. A társaság 24 kikötőjében 25 személyhajó, továbbá 4 komp közlekedik majd. – Az árak nyolc százalékkal emelkedtek, de minden korábbi kedvezmény idén is él. Két új gyorshajóval gyarapodott a flottánk, ezek Siófok-Füred-Tihany között közlekednek majd, ha beválnak jövőre újabb hasonló hajók beszerzését tervezzük – mondta Horváth Gyula.

Az idei szezonban is több kikötőből, köztük Füredről is indulnak majd sétahajók, programmal, étkezéssel meghirdetett hajókirándulások várják a vendégeket. Áprilistól a hétvégéken induló menetrend szerinti hajójáratokon a Balaton Régió állandó lakosai 25 százalékos kedvezménnyel utazhatnak a teljes hajózási szezonban. Májustól naponta közlekednek majd a járatok.

Az ünnepségen a Balatonfüredi Ifjúsági Fúvószenekar adott térzenét, a Siófoki Férfi Dalkör Egyesület és a Balatonfüred Néptánc Együttes adott műsort. Az ünnepséget követően, dacolva a hideg idővel az új motoros hajó a Szigliget, ingyenes sétaútra indult.

Áprilistól elindul a viharjelző szolgáltatás is a Balatonon, az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása szerint az új, LED-es technológiájú rendszer pontosabb lesz a korábbinál.

Tavaly óta a viharjelző rendszer három medencére bontja a Balatont, így az egyes térségekre vonatkozóan a korábbiaknál pontosabb és lokálisabb előrejelzést képes adni. A viharjelző rendszer 31 stabil és a kiemelt strandokon elhelyezett 16 mobil fényjelzőből áll. A mintegy 600 négyzetkilométeres kiterjedésű Balatonon, 102 engedélyezett kikötő, 150 hatóságilag kijelölt fürdőhely található, és több mint 10 ezer vízi járművet üzemeltetnek rajta. Egy-egy kánikulai napon a mintegy 300 fürdésre alkalmas helyen a vízben vagy partközelben körülbelül 300 ezer ember van. Az üdülőrégióban tavaly 348 esetben kellett elrendelni viharjelzést, és a vízi rendészet 124 mentéssel 329 embert helyezett biztonságba.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Fut a Füred

2024-10-17. 13.30 Tagore sétány

Futás a sétányon.

Hírek, Agora

Hírek

Büntetések az utakon

Országosan fokozott ellenőrzést tart a rendőrség az utakon. Jelentős büntetésre számíthatnak a mobilozók.

Közel ezren tekertek

A zord időjárás ellenére a BalatonFondón közel ezren indultak el.

füredi átlagnyug(nyög)díjas

2024.10.08.

Eszerint ha időpontra megyek Pestre, (novembertől, egészségügyi okokból, mert Veszprém egy rémálom, tegnap 2,5 órát próbáltam az Sztk-ban valamit elérni,…

Szerettem vonatozni

2024.10.05.

Én 4 óra 30 percig utaztam Balatonfüred Bp között. Székesfehérváron lekéstük a délipartról érkezö express vonatot és nem volt mozdony!…

Mert ha elindul a vonat...

2024.09.26.

Biztos nem Belgrádba ment a kérdéses járat... Akkor nem, hogy 32 percet késett volna, hanem 32 perccel előbb érkezett volna…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bmw
Mvm Cmyk Emblem Mg
Szerencsejáték Zrt
Bahart