Oldal kiválasztása

A verhetetlen füredi

Szerző: | 2013-04-03.

A franciaországi Le Havre adott otthont a Laser Európa Kupa-sorozat újabb állomásának, ahol a füredi Yacht Club vitorlázója, Vadnai Jonatán hat futamgyőzelemmel utasította maga mögé a 130 fős Laser 4.7 mezőnyt. Korosztályában idén ez már a harmadik Európa Kupa győzelme.

 

A sorozat kiemelt versenyén 13 ország ifjú vitorlázói gyűltek össze a 4.7-es hajóosztályban, dacolva a rossz idővel, a napközbeni is csupán maximum 5-6 fokos hőmérséklettel. A hideg mellett az erős és változó áramlás, valamint a 15-20 csomós szél is próbára tette a versenyzőket. Vadnai a kvalifikációs futamok befejeztével – a harmadik helyről, négy pontos hátránnyal várta a folytatást, két olasz, Villa Nicolo és Planchestainer Ginamarco, mögött.

A második napi eredmények kiestek, így Jonatánnak már nem volt szabad hibáznia – és meg is felelt ennek a követelménynek: a döntő első futamában a két olasszal jelentős előnyre tett szert, majd a véghajrában, az utolsó 50 méteren bebizonyította, ki a jobb. A döntő második futamában jó rajtot követően, az áramlás adta lehetőségek felismerésével és kihasználásával magabiztos győzelmet aratott. Ezzel az eredményével megszerezte az idei év második összetettbeli és harmadik korosztályos (U16) Európa Kupa győzelmét.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Hamvas Napok

2025-03-21-22. Tagore sétány, Irodalmi Szalon

Könyvbemutatók, megemlékezés.

Hírek, Agora

Hírek

Krónikás

2025.02.28.

A szolidaritási adó mértéke mellett problémás az átláthatatlansága. Azt már látjuk, hogy kikre és mennyit róttak ki, de arról soha…

Kérdés-nek

2025.02.05.

Köszönöm a választ!

kérdés

2025.02.05.

Minden ilyen felmérés önkéntes alapon történik, ez evidens, ahogy ez a hírben is benne van egyébként. Bárhogy keresik meg minden…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
300x160px
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart