2012-ben az Európai Uniónak ítélték oda a Nobel-békedíjat, melynek alkalmából pályázatot írtak ki fiatalok számára, amelyen egyetlen magyar díjazottként, korcsoportjában harmadik helyezett lett Fabacsovics Lili. A füredi diáklány jelenleg az ELTE BTK magyar szakos hallgatója.
A pályázat kiírója az Európai Tanács volt az Európai Bizottsággal és az Európai Parlamenttel közösen, illetve az Európai Ifjúsági Fórummal partnerségben. Az Európai Unió bármely országából (valamint a tagjelölt és csatlakozó országokból), az EU bármely hivatalos nyelvén lehetett pályázni, 3 kategóriában: a 8-12 éves a rajz-, a 13-17 éves tinédzserek és a 18-24 éves fiatalok tweetversenyre jelentkezhettek.
A tweetversenyen legfeljebb 120 karakter terjedelemben kellett megfogalmazni a választ a pályázat témájára, azaz: „Mit jelent számodra, hogy Európában béke uralkodik?”.
A feladat fő nehézségét az adta, hogy a nagyon rövid terjedelem miatt a szöveg minden egyes szavának nagy jelentősége van. Pontos megfogalmazást és hatásos képi megjelenítést igényel. Az előválogató során az Európai Ifjúsági Fórum – az európai uniós intézmények közösségi médiával foglalkozó munkatársainak segítségével – minden korcsoportban kiválasztotta a 16 legjobb pályaművet. Az előválogatón kiválasztott pályamunkákat zsűri bírálta el, a kiválasztott munkákat angol nyelvre fordíttatták és küldték tovább.
A zsűriben az Európai Ifjúsági Fórumot egy, az Európai Unió intézményeit több fő képviselte, és a civil társadalom is képviseltette magát egy taggal. A zsűri elnöke Jean Van Hamme, hírneves képregény-szerző volt. A zsűri a díjazott munkákat a következő szempontok alapján választotta ki a rövid szövegek esetében: az üzenet tartalma és a szöveg azon képessége, hogy az olvasót magával ragadja.
Eredetileg minden kategóriában 1-1 díjatt osztottak volna ki, de a pályázatok minőségi és magas száma miatt a zsűri úgy döntött, ezüst- és bronzérmet is kiad. A díjazottak között egyetlen magyar található. A 3. korcsoportban 3. helyet szerzett – a több mint 2500 pályázó közül -, a Balatonfüreden élő diáklány, Fabacsovics Lili, az ELTE BTK magyar szakos hallgatója.
Íme a díjazott szöveg: Ütközet. Taktika. Támadás. Küzdelem. Lövés. Ma egy gól születése – régen egy ember halála. A különbség négy betű: béke.
A szöveg bronzérmet kapott, és az Európai Unió mind a 23 hivatalos nyelvére lefordítva jelentették meg az EU honlapján.
balatonfured.hu







igazi régi fürediek
2025.12.17.
Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…
Bővebben
2025.12.16.
Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…
Bővebben
szintén nagyon fáradt füredi
2025.12.10.
Egyetértek rezignált füredivel, sőt. Én egyébként Judithoz képest pont fordítva érzem, évtizedek óta és évről évre egyre inkább: pont, hogy…
Bővebben