A hétvégén, több mint ötszáz résztvevővel a Tagore sétányról rajtol a Maratonman. A családi sportnappal egybekötött versenyen a fürediek extra kedvezménnyel vehetnek részt. A futás mellett több látványos program várja az érdeklődőket. Tóth Gabi ingyen koncertet ad a parton.
– Eddig ötszázan neveztek a Maratonman füredi futamaira. Profi és amatőr sportolók, hobbifutók sőt, a kifejezetten erre a célra indított 5,2 kilométeres távon, akár egész családok, gyerekek is részt vehetnek a versenyen. A füredi diákok ingyen nevezhetnek, a helyi lakosok pedig extra kedvezményt kapnak. Ez lesz az első ilyen verseny, egy látványos, többféle programot nyújtó rendezvénnyel készülünk, ahol a futók mellett a családtagok, szurkolók is jól érezhetik magukat – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Zelcsényi Miklós főszervező.
A rendezvény központja a Vitorlás tér lesz, innen indulnak, és ide érkeznek majd a versenyzők, akik a városon belül futják le a kilométereiket. A rajt április 14-én vasárnap 11 órakor lesz a Tagore sétányon. Lehet egyéniben és csapat váltóban is nevezni, a verseny érdekessége, hogy a hazai ironman mezőny legjobbjai együtt futnak majd az amatőrökkel, de rajthoz áll Balzsay Károly a profi ökölvívástól visszavonult öklöző is, aki első félmaratonját futja majd le.
A futás ideje alatt több családi és gyermekprogram várja majd az érdeklődőket, lesz bográcsparti, Nick Árpád az ország egyik legerősebb embere tart bemutatót a Kisfaludy Színpad előtt, a versenyek befutói után pedig a színpadon Tóth Gabi ad majd koncertet. Részletes program itt.
– Széles réteget megmozgató, szerethető sportnapra készülünk, amely egyben felkészülés lesz a nyári Balatonman Fesztiválra. A Magyar Triatlon Nagydíj hat kiemelt versenye közül idén kettőt Füreden rendezünk. Júniusban az Olimpiai távú országos bajnokságot és a Balatonmant, amelyre közel ezer résztvevőt várunk, persze ezúttal is nemcsak profikat, a füredi középiskolák például több csapatot is indítanak. Idén is rajthoz állnak majd ismert sportolók, olimpikonok és lesz nagykoncert is – mondta Zelcsényi Miklós szervező.
A versenyre még lehet jelentkezni. Nevezés itt.
Kedvcsináló videó alább csatolva.
balatonfured.hu
"alvóbabák" az utakon
2025.03.18.
A gyorshajtókat büntetik és joggal, de mikor büntetik már a másik oldalt? akik tiszta útviszonyok mellett is csak 65-75 km-el…
Bővebben
Krónikás
2025.02.28.
A szolidaritási adó mértéke mellett problémás az átláthatatlansága. Azt már látjuk, hogy kikre és mennyit róttak ki, de arról soha…
Bővebben
Kérdés-nek
2025.02.05.
Köszönöm a választ!
Bővebben