Oldal kiválasztása

Májustól fizetős a parkolás

Szerző: | 2013-04-16.

A szokásosnál korábban, május 1-től kell fizetni a parkolásért az alsó városrészben. A zónák és a díjak nem változtak. A védett utcákban azonban továbbra is érdemes meggondolni a parkolást, a Kisfaludy strandnál és az egykori Huray piac területén viszont idén sem kell fizetni. Részletek.

Május 1-től szeptember végéig kell fizetni a városban a parkolásért. Mintegy 760 fizetős és közel 500 ingyenes parkolót használhatnak majd az autósok, szükség esetén azonban a Kisfaludy strandnál megnyitják a jelenleg körbe kerített füves területet is, ahol újabb 350 autónak van hely.

A tarifák nem változtak tavalyhoz képest. A reformkori városrész két védett utcájában, a Blaha illetve a Kisfaludy utcában 500 forintba kerül óránként a parkolás, míg a piros zónában, mint például a Zákonyi úti-, és a Helka melletti parkolóban 240 forintot, a zöld zónában pedig 140 forintot kell majd fizetni.

– Az önkormányzat épületének környezetében lévő fizetős parkoló rendszerről hamarosan dönt majd a képviselő-testület. Itt több lehetőség is felmerült, elképzelhető, hogy a jelenlegi helyzethez képest lesznek majd változások. A parti részen továbbra is arra szeretnénk ösztönözni az autósokat, hogy használják az ingyen parkolókat, például az egykori piac területén a Huray utcában, közel a parthoz kulturált körülmények között lehet ingyen parkolni – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Szeles Ákos, a Probio Zrt. munkatársa.

A füredi lakosok idén is kedvezményesen, 2600 forinttért válthatnak bérletet, amelyek már kaphatók a Probio Zrt. irodájában. Parkolási térkép itt.

– Egyre határozottabban érzékelhető a több zónás parkolási rendszer forgalomszabályozó hatása. Az autósok igyekeznek nem a közvetlen belvárosban letenni a járművüket, így elmondható, hogy leszámítva a szinte mindig telt házas Zákonyi utcai parkolót, tavaly már a főszezonban is lehetett minden napszakban találni fizetős parkolóhelyet a városban. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján úgy tűnik, egyre népszerűbb a mobiltelefonon keresztül fizetett parkolás is, erre a fizetési módra minden parkolóban van már lehetőség – tett hozzá Szeles Ákos.

A parkolási rendszer működtetésével, a díjak kiszabásával továbbra is kettős a szándék: a település leglátogatottabb részének forgalom szabályozása illetve a reformkori városrész védelme. A parkolási rendszert működtető Probio Zrt. ígéri: ebben az évben is fokozottan ellenőrzik a megváltott parkolójegyeket.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Annák éve

2025-05-24. 18.00 Anna Grand Hotel

Vendég: Daubner Anna.

Vitorlabontó

2025-05-24. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

Budapest Bár koncert

2024-05-23. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Sanzonok, jazz, korunk klasszikusai.

Hírek, Agora

Hírek

Drágább strandbérlet

Kétezer forintba kerül a füredi állandó lakosoknak a Kisfaludy strandra szóló éves bérlet.

Ultrabalaton a városban

Az ország egyik legnépesebb tömegsport rendezvénye miatt ideiglenes forgalom korlátozás lesz.

Egy állandó lakos

2025.05.14.

Előrebocsátom, indulatos lesz, de igyekszem mégis úgy fogalmazni, hogy átmenjen a szűrőn. Érzésem szerint "Részvénytársaság" nem állandó lakos. Ha ez…

2025.05.13.

Kedves "Sírjak Vagy Nevessek?" Sírjon, ha a nyaralótulajdonosokra úgy tekint, mint akik rosszat tesznek a városnak, és helyes lenne minél…

sirjak vagy nevessek?

2025.05.10.

Ezt a hozzászólást olvasva majdnem elsírtam magam. Szegény nyaralótulajdonosok, hogy sajnálom őket. Valahol van egy lakásuk, itt meg egy nyaralójuk.…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart