Oldal kiválasztása

Indul a város két legnagyobb szállodája

Szerző: | 2013-04-18.

Startolnak a Danubius füredi szállodái. A 389 szobás Annabella és a 349 szobás Marina a város két legnagyobb szállodája, együtt Füred éves idegenforgalmi adóbevételének jelentős százalékát adják. Az előfoglalások alapján a tavalyinál jobb szezonra számít az igazgató.

 

Az Annabella már kinyitott, egy hét múlva, április 25-én nyit a Danubius lánc másik tagja, a Marina is. Az előfoglalások biztatóak, a tavalyi jó szezonhoz képest is több vendég várható a hotelekben. Az Annabellában 64 szobát újítottak fel teljesen és korszerűsítették a konyhát, a szolgáltatások terén pedig bővítették az étlapot, a ezentúl nagyobb hangsúlyt fektetnek az egészséges táplálkozásra.

– Évek óta sikerrel működik az előfoglalási rendszerünk. Január és április között húsz százalék kedvezménnyel foglalható nálunk szállás akár a főszezonra is, amivel sokan élnek, éves szinten mintegy huszonötezer szobaéjszakát jelent ez. Egy-egy füredi programhoz köthető csomagokat is kínálunk, így például a Hal és Borünnep vagy a Reformkori hétvégére szinte már most nincs szabad kapacitásunk. A tavalyinál is eredményesebb évre számítok, persze ehhez az is kell, hogy a főszezonban jó legyen az idő. Közel negyvenmillió forintot költöttünk a két szálloda fejlesztésére. Az a cél, hogy az Annabella még az idén háromcsillagos superior minősítést kapjon, amire a fejlesztések révén minden esélyünk megvan, hiszen a szolgáltatásaink megfelelnek ennek. Valamennyi régi, elavultabb szobát felújítottuk, ami egyértelmű minőségi változást jelent – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Vászolyi Judit, szállodaigazgató, aki elmondta: a két szállodában összesen száznyolcvan, zömében füredi dolgozó igyekszik majd kiszolgálni a vendégeket.

Idén negyvenöt éves jubileumát ünneplő Annabella vendégkörét 65 százalékban a külföldi, elsősorban Németországból, Hollandiából, Belgiumból és Oroszországból érkező turisták teszik ki, míg a Marinában fele-fele arányban vannak a belföldi illetve külföldi vendégek. Mindkét szállodában gyakoriak a csoportok, az Annabella például mindjárt telt házzal nyitott, hiszen az Életet az éveknek nyugdíjas amatőr művészeti fesztivál 1200 résztvevője kapott itt szállást. (Képünkön Vászolyi Judit a rendezvény megnyitóján köszönti a vendégeket.)

Az Annabellában 389 szoba mellett több légkondicionálóval, mini bárral ellátott lakosztály várja a vendégeket, továbbra is igényelhetők az összenyitható szobák. Nyitott és fedett úszómedence, szauna és masszázs áll a vendégek rendelkezésére, a saját balatoni strandon pedig különböző sportolási lehetőségek várják a vendégeket.

A Marinában idén is folytatódik, a városban egyedüliként bevezetett és igen sikeres all inclusive program. Itt is korszerűsítették a konyhát és az igényekhez igazodva kialakítottak negyven családi szobát.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Hírek, Agora

Hírek

Adj vért Balatonfüreden!

Az ország hét városában véradási akciót tartanak szeptember utolsó hétvégéjén. Balatonfüred az egyik helyszín.

Közel ezren tekertek

A zord időjárás ellenére a BalatonFondón közel ezren indultak el.

Mert ha elindul a vonat...

2024.09.26.

Biztos nem Belgrádba ment a kérdéses járat... Akkor nem, hogy 32 percet késett volna, hanem 32 perccel előbb érkezett volna…

MÁV

2024.09.25.

A 32 perc az még csak lóf... sem. Ez tényleg így van. Bármit csak akkor lehet szóvá tenni, ha 120…

soha többet vonat!!!

2024.09.25.

Több éve vonatoztam utoljára és hétfőn egy világ dőlt össze bennem! a 13,05-ös tapolcai vonat 32 perces késéssel indult Füredről,és…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bmw
Mvm Cmyk Emblem Mg
Szerencsejáték Zrt
Bahart