Oldal kiválasztása

Kritikus szinten a Balaton

Szerző: | 2013-04-18.

Ugyan napok óta nincs csapadék a Balaton mégis folyamatosan telik, a vízállás újabb kritikus szintet ért el, már 120 centiméter. A vízügyi szakemberek korábban azt mondták 115 centinél megnyitják a Sió-zsilipet, az árvíz veszély miatt azonban egyelőre mégsem kezdik meg a vízeresztést.

 


Csonki István,
a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője korábban azt nyilatkozta, 115 centiméterig biztosan nem nyitják ki a Sió-zsilipet, azaz nem eresztenek le a Balaton vizéből. – A zsilipnyitás nem egyszerűen egy számhoz rendelt döntés, igaz, hogy a felső határ 110, de a hidrológiai körülményeket és a vízgyűjtő területén kialakult helyzetet is figyelembe kell venni – fogalmazott Csonki István.

Közben a sonline.hu tudósítása szerint a hét közepén Civil összefogás az átgondolt vízszint-szabályozásért címmel hirdettek tájékoztatót a siófoki Sió-zsiliphez. Többen tiltakoztak a zsilip kinyitása ellen, mondván tavaly is a leeresztés miatt fogyott el a tó vize az idény végére. Ugyanakkor a szakemberek szerint a belvizek miatt most már indokolt lenne a zsilip megnyitása.

Egy friss a Balatonra vonatkozó éghajlat- és csapadék-előrejelzési prognózis szerint a csapadék mennyisége számottevően nem változik, éves eloszlása azonban igen, az éves középhőmérséklet pedig jelentősen, két-három fokot emelkedhet a század végére. A csapadék tavasszal időnként akár húsz százalékkal is több lehet az 1971 és 2000 közötti három évtized átlagához viszonyítva, nyáron azonban húsz-harminc százalékkal is kevesebb eső hullik majd. A szélsőséges időjárási helyzetek egyre gyakrabban jelentkeznek majd – állítja a prognózis. Ezzel együtt a legnagyobb a csapadék-előrejelzés bizonytalansága, az éves középhőmérséklet várhatóan jelentős emelkedésében viszont többé-kevésbé mindenki egyetért.

Az idei első negyedév 1901 óta a legcsapadékosabb időszak volt azok után, hogy 2011 és 2012 viszont a legszárazabb esztendőnek bizonyultak.

 

Korábbi hírek

A vártnál gyorsabban érte el a tó a 110 centiméteres jelenlegi legmagasabb szabályozási vízszintet. A vízügyi igazgatóság már be is jelentette, hogy hamarosan megnyitják a Sió-zsilipet. Visszatérő kérdés azonban, miért nem maximalizálják magasabban a Balaton vízszintjét. A szokatlan ütemű emelkedés várhatóan még folytatódik, – az esőzések miatt az elmúlt héten naponta két centiméterrel emelkedik a vízszint. A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szakemberei megkezdték a felkészülést a Sió-zsilip megnyitására. Várhatóan az eredetileg tervezett májusi megnyitásnál jóval előbb elkezdik a Balaton vizének leeresztését egy ideiglenes terv alapján, mondván a túl magas vízszint többet árt, mint a túl alacsony. Bővebben itt.

Abban azonban erősen megoszlanak a vélemények, hogy miért csak 110 centiméter jelenleg is a Balaton maximalizált vízszintje. Egyre többen hangoztatják, hogy emelni kellene a szabályozási szinten, hogy az esetleges csapadékhiányos nyári szezont is biztonsággal átvészelje a tó, ne sérüljön a Balaton ökológiája és persze a turizmus igényeit is kiszolgálhassa. A döntés évek óta húzódik.

Három évvel ezelőtt egyébként – amikor sokáig nem lehetett megnyitni a Sió-zsilipet a tolnai térség árvíz és belvízvédelme miatt – rekordot döntött a Balaton vízszintje, évtizedek óta először érte el a 129 centimétert. Ekkor a Kapos Sióba ömlő árhulláma miatt nem tudták a Balaton többletvízét leengedni a Sión, mert az visszaduzzasztást okozott volna. Ehhez hasonló helyzet idén ismét kialakulhat, így a Balaton mélyen fekvő, délnyugati településeinél fel kell készülni a kiöntések megelőzésére homokzsákokkal és szivattyúkkal.

Március végén hosszú idő után először haladta meg a minimális szabályozási szintet a Balaton vízállása, 80-83 centiméter között volt az átlagos vízszint. Az erre érkező jelentős havazás illetve a gyors olvadás megint sokat segített a tónak, március 21-én 92 centiméteres vízállást mértek a Balatonon. A rendkívüli csapadékos időjárás miatt azonban néhány nap alatt már 100 centiméter fölé nőtt a tó vízszintje, április 2-án az átlag 101 centiméter. Azóta viszont rég látott ütemben nőtt a vízszint. Az aggasztó tavalyi szezon után nagyon jól jött a csapadékban rendkívül gazdag tél, a Balaton több mint három Velencei-tónyi vízmennyiséggel (120 millió köbméter) bővült az év eleje óta. Szerencsésen alakult az időjárás is, a több gyors olvadásnak köszönhetően a lehullott csapadék jelentős része a Balatonba került.

A tó vízállása egyébként egészen május végéig növekszik, a nyári hónapokban viszont a párolgás miatt folyamatosan csökken a vízszint, kánikulában akár naponta egy-két centit is veszíthet.

A tavalyi szezont 80 centiméteres vízállással kezdte a tó, ami a kiugróan száraz nyár miatt azonban idővel kevésnek bizonyult.

Érdekes grafikonok a Balaton vízszintjének alakulásáról.

Februárban ritka jelenségnek lehettek tanúi a Balaton partján élők. Egy mediterrán ciklon akkora légnyomáskülönbséget okozott, hogy a széllel társulva kibillentette a tó víztükrét hosszanti irányba, 47 centiméteres vízszintkülönbséget okozva a meder két végén: Balatonfűzfőn 51 centiméteres, míg Keszthelyen 98 centiméteres vízszintet mért az automata vízmérő.
A rendkívül ritka irányú és nagyságú „kilengés” nem okozott károkat, ez annak is köszönhető, hogy a tavat nem borította jég, és alacsony a víz szintje.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Fekete hattyú

2024-05-16. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

A Szegedi Kortárs Balett előadása.

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2023 >
június 05 - június 11
  • 05
    Nincsenek események
  • 06
    Nincsenek események
  • 07

    Könyv-Bor-Jazz Fesztivál Ünnepi Könyvhét

    10:00 -18:00
    2023.06.07-2023.06.11
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Irodalom és koncertek.

    Magyar Mozgókép Fesztivál

    15:00 -23:00
    2023.06.07-2023.06.10
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Mozipremierek, szabadtéri vetítések.

  • 08

    Tandori Rhodes Show

    19:00 -21:00
    2023.06.08
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Emlékezés Tandori Dezsőre.

  • 09

    Jazzköltészet

    18:00 -20:00
    2023.06.09
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Gyukics Gáborral és Grencsó Istvánnal.

    Éles Gábor Trió

    21:00 -23:00
    2023.06.09
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Jazz koncert.

  • 10

    A füredi rabbi séta

    11:00 -13:00
    2023.06.10
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Tematikus városnézés.

    Boglár itt és most

    16:00 -18:00
    2023.06.10
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Kiállításmegnyitó.

  • 11
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004