A kiemelten védett, közkedvelt turisztikai célpontként is funkcionáló Lóczy-barlang új, denevérbarát bejárati ajtót kapott, felújították a világítási rendszerét és a járófelületeket, kicserélték a tájékoztató táblákat, és kőzetstabilizálást is végeztek. A beruházás 8 millió forintba került.
Az élettelen természeti értékek védelmére 128 millió forintot nyert pályázati úton a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, ebből összesen huszonnégy helyszínen, köztük a Lóczy-barlangban végeztek különböző felújításokat 2011-13 között. A Lóczy-barlang megújítására összesen nyolcmillió forintot költöttek.
– Soha ennyi forrás nem állt rendelkezésünkre erre a célra. Fontos természetvédelmi rekonstrukciókat végeztünk el, egyebek mellett megtisztítottuk a Káli-medence kőtengereit, felújítottuk a tapolcai tavasbarlangot és a Csodabogyós barlangot. A Lóczy-barlanghoz például évtizedek óta nem nyúltunk hozzá, nagyon esedékes volt a felújítás. Abban bízunk, hogy ezentúl még több látogató nézi meg ezt a különleges barlangot – fogalmazott Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatója az Arácsi Népházban tartott sajtótájékoztatón.
– Ritka, hogy kiépített körülmények között ilyen jól látható legyen a kőzetek természetes rétegződése, ez mindenképpen különlegessé teszi a Lóczy-barlangot, mint ahogy az itt látható úgynevezett tűzkőgumók is – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Korbély Barnabás, a Bakony-Balaton Geopark csoportvezetője, akitől megtudtuk, évente átlagosan 15 ezer látogatója van a barlangnak.
A Tamás-hegy nyugati oldalában 1894-ben feltárt és 1934-ben megnyitott barlang jelentős természeti és idegenforgalmi értékkel rendelkezik. A hegységképző erők hatására vízszintes helyzetükből kibillent középső-triász korú, látványos mészkő rétegek zárják körül a mélyből feltörő langyos vizek által kioldott barlangot. Az üstszerű oldási formák és a helyenként még megtalálható borsókövek is utalnak a kialakulás körülményeire. A 120 méter hosszú és 19 méter mély, sajátos klímájú fokozottan védett barlangot szép és változatos oldásformák, a hegy felépítését bemutató vékony réteges mészkőfalak jellemzik.
balatonfured.hu
Kérdés-nek
2025.02.05.
Köszönöm a választ!
Bővebben
kérdés
2025.02.05.
Minden ilyen felmérés önkéntes alapon történik, ez evidens, ahogy ez a hírben is benne van egyébként. Bárhogy keresik meg minden…
Bővebben
KSH felmérés
2025.02.05.
Szeretném kérdezni - és örülnék hivatalos írásos válasznak itt -, hogy akit kisorsolnak és egyszer csak csenget a kérdezőbiztos, de…
Bővebben