Oldal kiválasztása

Apasztják a Balatont

Szerző: | 2013-04-30.

Rendkívüli sajtótájékoztató keretében nyitotta meg a Sió-zsilipet az Országos Vízügyi Főigazgatóság, így a már kritikusnak mondott 124 centiméteres vízállás mellett megkezdődött a Balaton apasztása. Azt ígérik csak a szükséges vízet eresztik le. Készül az új szabályozás.

 

– A tó vízszintje tavaly december óta 86 centimétert emelkedett, miután az év elején lehullott csapadék kétszerese volt a sokévi átlagnak. A Balaton szabályozási maximuma 110 centiméter, mégis igyekeztek tartani az ennél magasabb vízállást. Most azonban újabb csapadék és szél is várható, emiatt több délnyugat balatoni településrész is veszélyeztetetté válhat magasan tartott vízszint esetén – hangsúlyozta Molnár Béla főigazgató.

Az apasztást másodpercenként 5 köbméteres sebességgel kezdték meg a Balatonból a Sió-csatornába, a mennyiséget lassan 15 köbméterre emelik. A hidrológiai körülményeket hetente értékelik, és ennek tükrében döntenek majd az intenzitás mértékéről, de 30 köbméter/másodperc fölé nem kívánnak menni.
A főigazgató közlése szerint a Balaton vízszintéjének egy centiméteres csökkentése 6 millió köbméter vízmennyiségnek felel meg, így az apasztás intenzitása nem lesz jelentős.
A főigazgató hangsúlyozta: tudnak a civil szervezetek azon törekvéséről, amely változtatást szeretne a balatoni vízeresztések jelenlegi gyakorlatában, több vizet tartva a tó medrében. Ezzel kapcsolatban kijelentette: a vízügynek az érvényes szabályozás szerint kell végeznie az apasztást, amelytől a Sió-csatorna teherbírása, továbbá az érintett dél balatoni települések veszélyeztetettsége miatt sem tekinthetnek el.
Létezik azonban már egy jóváhagyásra váró beruházási terv a következő uniós finanszírozási ciklusra, amely megoldaná a problémákat, lehetővé téve a Balaton vízszintjének 120-125 centiméteres tartományban való maximálását. Az ehhez szükséges beruházások összege meghaladja a 12 milliárd forintot – tette hozzá Molnár Béla.

Forrás:MTI

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Fut a Füred

2024-10-17. 13.30 Tagore sétány

Futás a sétányon.

Hírek, Agora

Hírek

Büntetések az utakon

Országosan fokozott ellenőrzést tart a rendőrség az utakon. Jelentős büntetésre számíthatnak a mobilozók.

Közel ezren tekertek

A zord időjárás ellenére a BalatonFondón közel ezren indultak el.

füredi átlagnyug(nyög)díjas

2024.10.08.

Eszerint ha időpontra megyek Pestre, (novembertől, egészségügyi okokból, mert Veszprém egy rémálom, tegnap 2,5 órát próbáltam az Sztk-ban valamit elérni,…

Szerettem vonatozni

2024.10.05.

Én 4 óra 30 percig utaztam Balatonfüred Bp között. Székesfehérváron lekéstük a délipartról érkezö express vonatot és nem volt mozdony!…

Mert ha elindul a vonat...

2024.09.26.

Biztos nem Belgrádba ment a kérdéses járat... Akkor nem, hogy 32 percet késett volna, hanem 32 perccel előbb érkezett volna…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bmw
Mvm Cmyk Emblem Mg
Szerencsejáték Zrt
Bahart