Oldal kiválasztása

Petőfi blues

Szerző: | 2013-05-14.

 

– Nagyon várjuk a füredi bulit, imádom Petőfi megalkuvást, kompromisszumot nem tűrő, villámcsapás szerű energiával zúduló verseit énekelni. Ezek a versek megváltoztatták az életemet, 44 éves múltam s Petőfi által jöttem rá a létezés igazi intenzitására. Teljesen új formát kellett megtalálnom ahhoz, hogy ezek a versek a zeném által megszólaljanak. Mára terjedelmes repertoárunk van Petőfi verseiből, de innen indulva megzenésítettünk más magyar költők verseit is – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Ferenczi György, aki hozzá tette: minden koncerten kicsit másképp játsszák a verseket és változtatnak a műsoron, így Füreden is meglepetéssel készülnek.

A korábban lemezen is megjelent Petőfi verseket Gryllus Dániel ösztönzésére zenésítette meg Ferenczi György és zenekara. Szeptember végén, Kaszárnya, Négy ökrös szekér, Pató Pál úr, Falu végén kurta kocsma – csak néhány a várhatóan elhangzó versek közül. Sodró lendületű koncert, amely révén diákok és szüleik, fiatalok és idősek vették kezükbe újra Petőfi verseit.
A szájharmonikán és hegedűn is játszó zenész szerint nem volt kérdés, hogy a költő forradalmi hevületű hangvétele és a szintén forradalmi rock and roll összeillenek.
( Petőfi Sándor: Ki vagyok én? – videó a képre kattintva.)

– Én blues zenész vagyok, előbb jutott el hozzám Jimi Hendrix, mint a népzene. De ezzel semmi baj nincs, nagy kört mentem eddig az életemben, mára összeértek bennem ezek a zenei világok. Petőfi kompromisszum képtelen ember volt, összeveszett mindenkivel, szókimondó, öntörvényű, nyíltszívű gondolkodóként élt és írt, ma alig van ilyen. Nem körül írja a dolgokat, hanem egyenesen a szemünkbe mondja, ráadásul szép magyar mondatokban. Ez engem lenyűgöz. A muzsikában is áttörést hozó rock and roll ezért jól hangzik vele, olyan mintha együtt születtek volna: szöveg és zene. Gyanítom, ha Petőfi ma élne, ő is Hendrixet hallgatna – így Ferenczi György.

Ferenczi György szájharmonika-művész, énekes, hegedűs, gitáros a Rackajam formációval május 18-án, szombaton, 19 órakor lép színpadra a Kisfaludy Galériában.
A Füredi Tavaszi Fesztivál részletes programja itt.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2022 >
Május
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004