Az agykutatók Nobel-díjával a The Brain Prize elismeréssel kitüntetett, a városhoz több szállal is kötődő dr. Freund Tamás ültetett emlékfát a Tagore sétányon. A Tavaszi Fesztivál részeként megrendezett eseménnyel a világ élvonalába tartozó magyar agykutatás előtt tisztelgett a város.
A Tagore sétány Nobel-díjasok ligetében rendezett ünnepségen dr. Bóka István polgármester hangsúlyozta: Füred nem alapozhat csak a turizmusra, a városnak több lában kell állnia, ezért már évek óta tudatos törekvés, hogy a kulturális városfejlesztés mellett kutatásfejlesztési programok is megvalósuljanak a városban.
– Fürednek ez lehet az egyik lehetősége arra, hogy hosszútávon fenntartsa fejlődését. Freund Tamás markánsan kötődik a balatoni tájhoz, a városhoz, kutatómunkája pedig tiszteletreméltó, ezért kértük fel az emlékfa ültetésre – mondta Bóka István.
Az Európai Bizottság elnökének tudományos és technológiai tanácsadó testületébe is beválasztott Agy-díjas akadémikus megköszönte a lehetőséget, kiemelve, hogy a rangos nemzetközi díjat (The Brain Prize) két társával dr. Somogyi Péter, az Oxfordi Egyetem Anatómiai Neurofarmakológiai Intézetének igazgatójával és dr. Buzsáki György, a New York-i Rutgers Egyetem professzorával közösen kapta.
– Köszönöm a lehetőséget, nagy megtiszteltetés számomra a faültetés. Ez is egy jele annak, hogy mind Európában, mind hazánkban felértékelődik az agykutatás jelentősége. Ez hozzájárulhat ahhoz, hogy még jobban megismerjük az agy működését és megoldást találjunk a betegségeire, hiszen ezek róják a társadalmakra a legnagyobb szociális terhet – fogalmazott Freund Tamás, aki az ámbrafa elültetése után a város díszkönyvébe is beírt.
Az ünnepség után Freund Tamás a Vaszary Villa zsúfolásig telt Széchenyi termében beszélt még munkájáról, az agykutatás lehetőségeiről és persze saját pályájának indulásáról.
– Muzsikus vagy vegyész akartam lenni, éveken át komolyan tanultam klarinétozni, ma is zenélek kedvtelésből, olykor jazz muzsikus barátaim meghívnak koncertjükre, zenéltem már így együtt Szakcsi Lakatos Bélával vagy Vukán Györggyel. De nem ez lett az utam. Amikor a veszprémi Lovassy gimnáziumban harmadikos koromban az agyról tanultunk és láttam egy ábrát az agy idegsejtjeiről, tudtam, ezzel kell foglalkoznom. Ez indított el. Aztán már jóval később az agy bonyolult szerkezetét vizsgálva jöttem rá, milyen nagyon pici is az ember, minél többet tudunk, annál inkább nyilvánvaló, hogy valójában parányi az ismeretanyagunk – vélekedett Freund Tamás.
balatonfured.hu
Mert ha elindul a vonat...
2024.09.26.
Biztos nem Belgrádba ment a kérdéses járat... Akkor nem, hogy 32 percet késett volna, hanem 32 perccel előbb érkezett volna…
Bővebben
MÁV
2024.09.25.
A 32 perc az még csak lóf... sem. Ez tényleg így van. Bármit csak akkor lehet szóvá tenni, ha 120…
Bővebben
soha többet vonat!!!
2024.09.25.
Több éve vonatoztam utoljára és hétfőn egy világ dőlt össze bennem! a 13,05-ös tapolcai vonat 32 perces késéssel indult Füredről,és…
Bővebben