Oldal kiválasztása

Már nem eresztik a Balatont

Szerző: | 2013-05-21.

Három hét után elzárták a Siófoki-zsilipet, ezzel befejeződött a Balaton vízeresztése – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság. A tó vízszintjét, 121 centivel, a szokásosnál magasabban tartották – ez már az új szabályozási stratégia része. A szezonban így nem lesz gond a tó vízmennyiségével.

 

A vízeresztés ideje alatt a tóból 24 millió köbméter vízmennyiség távozott, ami 4 centiméteres vízoszlopnak felel meg. A vízeresztés időszakában előforduló tartós észak-északnyugati szél esetenként magas hullámokat okozott a déli parton, és így helyenként a part menti területek rövid időre víz alá kerültek, azonban ez lakóingatlanokat nem veszélyeztetett.

A vízügyi szakhatóság közleménye szerint: a késő tavaszi vízeresztés április 30-án a Balaton 124 centiméteres vízállásánál kezdődött meg és három héttel később, a 121 centiméteres vízállás elérésekor, a Siófoki-zsilip fokozatos zárásával fejeződött be május 20-án délután. A májusi vízeresztés és a magasan tartott vízszint a Balaton tervezett új vízszint-szabályozási stratégiájának megalapozásához adott alapadatokat, amely a felső szabályozási szintet 120 centiméterben jelöli meg – áll a közleményben.

A vízügyi szakemberek a vízeresztés befejezése után is folyamatosan nyomon követik a tó vízjárását, a várható hidrometeorológiai helyzetet, valamint a déli part menti területek állapotát. A jelenlegi, viszonylag magas vízszint lehetőséget teremthet arra, hogy a tó vízállása az üdülési szezon végéig a szabályozási sávban, várhatóan annak felső tartományában maradjon.

 

Korábbi hírünk

A tavalyi év aszálya után a télen és tavasszal annyi víz került a tóba, hogy elérte a 124 centiméteres szintet. Az idei évben hullott csapadékmennyiség rendkívüli, amíg lehetett próbálták a vízmennyiséget benntartani a tóban, de van hét település – Zamárdi, Szántód, Balatonföldvár, Balatonfenyves, Máriafürdő, Balatonkeresztúr és Balatonberény –, amelynek vízparti részei nem épültek ki az országos vízgazdálkodási szabályzatban előírt 200-as szintre, 130, 140-es szinten vannak építmények, s egy erősebb, tartósabb északi szél esetén ezek az épületek víz alá kerülhetnek. Ha pedig újabb csapadék esik, akkor a csapadékelvezető sem tudja a Balatonba bevezetni az esővizet, s nagyobb területeken okozhat elöntéseket – fogalmazott Csonki István, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője.

A Balaton térségében mindig gyanakvással figyelik a vízleengedést, attól félve, hogy az ilyenkor elpazarolt víz nagyon fog hiányozni, ha szárazabbra fordul az időjárás. Ugyanakkor évek óta téma a szakemberek között is, hogy miképpen lehetne több vizet megőrizni a tóban.
Egy magasabb gát önmagában azonban nem oldana meg semmit, az utak, a vízelvezető árkok is alacsonyan vannak, tehát egy egész térség komplex vízrendezését kellene fejleszteni – véli a vízügyi szakember. Ennek megoldására a szakhatóság beadott egy pályázati javaslatot a 2014-2020-as uniós ciklusba. Egy folyamatos, több éves munkára készülnek, amelynek révén fokozatosan alakulna át a településszerkezet.

– Először ki kell jelölni azokat a veszélyeztetett településrészeket, ahol mostantól kezdve már csak 200-as szinten szabadna engedélyezni minden épületet, első körben pedig az infrastruktúrát kellene megépíteni, valamint a parti sétányt, amely egy természetes gátat jelentene. Ennek köszönhetően tíz centiméterrel biztosan meg lehetne emelni a vízszintet, hiszen ezen a hét településen kívül máshol nem okozott gondot a magasabb vízszint – nyilatkozta Csonki István, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Hírek, Agora

Hírek

Partnerségi egyeztetés

A város képviselő-testülete kezdeményezte a város településrendezési eszközeinek módosítását.

kiváncsi autós

2025.04.14.

Ami Ausztriát illeti, van egy érdekes jelenség. Sokszor látogatjuk a burgenlandi rokonainkat. Kifelé menve hogy hol a határ, azt becsukott…

Gab

2025.04.13.

Pontosan ott, ahol a MNB alapítványi pénzei, és a magánnyugdíjpénztári befizetéseink. Egyébbként az üzemanyag árában is van "útadó". Na, az…

Francia krémes, jaj nekem

2025.04.10.

Bergmann Gabi díjához én is gratulálok, de vérző szívvel, mert ha arra járok, mindig be KELL oda mennem, és akkor…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart