Oldal kiválasztása

Vitorlás akadémia Füreden

Szerző: | 2013-05-24.

A kilencszeres világbajnok Majthényi Szabolcs mellett a legutóbbi két olimpián szerepelt Berecz Zsombor, valamint a sydneyi játékokon indult Goszleth Marcell lesznek az Audi Sailing Academy oktatói. A Sports&Arts által alapított vitorlás akadémia bázisa a Silver Resort Hotel kikötője lesz.

 

Az akadémia flottáját ELAN 310-es hajók alkotják. Szépfy Zsombor, a Sports&Arts marketing-menedzsere a sajtótájékoztatón elmondta, a projekt létrehozását az ihlette, hogy vitorlás berkekben régóta van igény ilyen típusú képzésre, amely komplex tudást biztosít, kitűnő edzőkkel és kiváló hajókkal.
A Balatonföldváron hétfőn kezdődő Repülőhollandi-világbajnokságra készülő Majthényi Szabolcs szerint nagy kihívás a kurzusok vezetése, mivel várhatóan sok olyan tanítványa lesz, akivel a Balatonon versenyeken is találkozik.

– A szakmai projekt elkészítésénél igyekeztünk figyelni arra, hogy megfelelő arányban legyenek az elméleti, szárazföldi tananyagok a vízi gyakorlatokkal, mert nem elég testben vitorlázni, legalább olyan fontos, hogy fejben is minden pillanatban ott legyünk” – hangsúlyozta edzőtársai nevében is Majthényi Szabolcs.
Az akadémia első kurzusát június 5-7-én rendezik Berecz Zsombor vezetésével.

Forrás: MTI

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2024 >
Június
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004