Oldal kiválasztása

Nyitnak a füredi strandok

Szerző: | 2013-05-29.

Ha az időjárás kedvező lesz akkor június 1-én, szombaton hivatalosan is kinyit a város két strandja. Az Esterházyra és a Kisfaludyra is a tavalyi árakon lehet majd belépni. Idén is voltak fejlesztések, a parttól negyven méter széles sávban rendezték és újratöltötték mindkét fürdő medrét.

 

Mintegy százharminc millió forintot költöttek az Esterházy illetve a Kisfaludy strand fejlesztésére. A részben uniós támogatásból homokkal töltötték fel a két fürdő medrét, így akadályozva meg a hínárosodást és iszaposodást. A több mint egy hónapon át zajló munkálatok során a Kisfaludy strand keleti részén új lídót alakítottak ki valamint parkosítottak, ősszel pedig a terület nyugati felén egy mini golf pályát létesítenek majd. Az Esterházy strandon a nyugati móló térköves burkolatot kapott, s mindkét strandon kivágták az elöregedett, beteg fákat és helyettük összesen mintegy 150 új fát ültettek.

A strandok jelenleg is nyitva vannak, szabadon látogathatók, ha azonban a hétvégén megfelelő lesz az időjárás, akkor hivatalosan is elindul a szezon, vagyis belépőjegyet kell fizetni a strandokon. Az árak nem változtak, az Esterházyn 900 forint egy felnőtt és 540 forint a gyermek jegy, a Kisfaludyn ugyanez 640-, illetve 400 forintba kerül. Utóbbi strandra a helyi lakosok mindössze 500 forinttért ismét kedvezményes bérletet válthatnak. A vízszint illetve a víz minősége kitűnő.

– 2000-óta több száz millió forintot költöttünk a két strandra, a fejlesztések így elsősorban azt szolgálják, hogy továbbra is lépéselőnyben legyünk a térség fürdőihez képest, hiszen a strandok látogatottsága turisztikai szempontból nagyon fontos a városnak. A legnagyobb költség a strandok medrének homokkal való feltöltése, legalább 15 éve nem volt erre példa. A Kisfaludy strand medrét a teljes vízfelület szélességében újra töltöttük homokkal, mert itt az áramlások miatt nagyon elhínárosodott és iszaposodott a meder. Az Esterházy strandon jobb volt a helyzet, ott csak a két móló közötti területen végeztük el a munkát. Uszályokról, több ezer köbméter vízzel kevert homokot szivattyúztak a tóba (képünkön) – nyilatkozta a balatonfured.hu kérdésére korábban Somogyi László, a Probio Zrt vezérigazgatója, aki elmondta, a turisztikai attrakciók fejlesztésére kiírt uniós pályázaton 81 millió forint támogatást nyert a Probio Zrt. amelyhez még 51 millió forint önrészt tettek hozzá.

2012-ben az előző évhez képest az Esterházyn 23-, míg a Kisfaludy strandon 28 százalékkal több belépőt adtak el, összességében mintegy 20 százalékkal növekedett a két strand bevétele.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Annák éve

2025-05-24. 18.00 Anna Grand Hotel

Vendég: Daubner Anna.

Vitorlabontó

2025-05-24. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

Budapest Bár koncert

2025-05-23. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Sanzonok, jazz, korunk klasszikusai.

Hírek, Agora

Hírek

Drágább strandbérlet

Kétezer forintba kerül a füredi állandó lakosoknak a Kisfaludy strandra szóló éves bérlet.

Állandó lakosnak - és Részvénytársaságnak is egyúttal

2025.05.14.

Van itt egy nagyon jó pont. Az árak pont az eldurvult turizmus miatt durvultak el. Ha kérték-akarták az állandó lakosok,…

Egy állandó lakos

2025.05.14.

Előrebocsátom, indulatos lesz, de igyekszem mégis úgy fogalmazni, hogy átmenjen a szűrőn. Érzésem szerint "Részvénytársaság" nem állandó lakos. Ha ez…

2025.05.13.

Kedves "Sírjak Vagy Nevessek?" Sírjon, ha a nyaralótulajdonosokra úgy tekint, mint akik rosszat tesznek a városnak, és helyes lenne minél…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart