Június 23-ától kezdve minden vasárnap szakosodott biopiac lesz a Vásárcsarnok melletti területen. A biopiac új koncepcióval, a frissen nyílt BioBalaton szervezőinek révén üzemel majd. A szombati termelői és bolhapiac továbbra is a szokott időben és kínálattal várja a vendégeket.
– A biopiac teljesen új koncepcióval nyit, tovább erősíti a termelői piacunk szolgáltatásait. Nem titkolt szándékunk, hogy ezzel is növeljük a felső városrész látogatottságát, és bővítsük idegenforgalmi kínálatát – válaszolta kérdésünkre Szeles Ákos a Probio Zrt. munkatársa.
Vasárnaponként „kis Reggeli utcazene” címmel tematikus kóstoló napokat tartanak a Vásárcsarnoknál, elsőként június 23-án. A felállított pavilonban és asztaloknál elsősorban sajtok és borok lesznek kaphatók, de reggelizni is lehet majd.
A délelőtt üzemelő piacon a tervek szerint mindig lesz egy-egy zenész, aki hangulatossá teszi a kóstolást- tudtuk meg Járosi Tamástól, a BioBalaton kitalálójától, aki hozzátette: a kerékpárosok igényeihez igazodva a Kemping melletti BioBalaton piacon ezentúl minden nap reggel 9 órától nyitva lesznek és bioélelmiszerekből készült street-food falatokkal illetve házi készítésű italokkal várják a betérőket.
A BioBalaton öko-piacról bővebben itt olvasható.
balatonfured.hu
Kérdés-nek
2025.02.05.
Köszönöm a választ!
Bővebben
kérdés
2025.02.05.
Minden ilyen felmérés önkéntes alapon történik, ez evidens, ahogy ez a hírben is benne van egyébként. Bárhogy keresik meg minden…
Bővebben
KSH felmérés
2025.02.05.
Szeretném kérdezni - és örülnék hivatalos írásos válasznak itt -, hogy akit kisorsolnak és egyszer csak csenget a kérdezőbiztos, de…
Bővebben