Oldal kiválasztása

Vasemberek Füreden

Szerző: | 2013-06-14.

Újra Balatonman Triatlon Fesztivál a városban. Profi verseny, festői táj, – nem csak hivatásos sportolóknak. A szervezők mintegy ezer résztvevőt várnak, ezúttal is lehet futni, úszni, kerékpározni, versenyezve az idővel vagy csak önmagunkkal. Vasemberek viadala és programok.

 

A június 13.-15. között rendezendő verseny mellett széles körű sportszakmai expót tartanak, de szabadidős, családi és gyermekprogramok is várják majd az érdeklődőket. A rendezvény központja a füredi kempinggel szembeni parkoló lesz. A triatlonisták között tizenkét országból érkező, mintegy ötven külföldi sportoló is indul, a legidősebb versenyző hetvenegy éves.

A tavalyi versenyhez képest változás, hogy a biciklis kör a kisebb szintkülönbség miatt valamivel könnyebb lesz, persze ettől még ez maradt az ország egyik legkeményebb pályája. Az este hét órakor induló futókör ezúttal hangulatos fáklyás megvilágítás mellett zajlik majd. Lesz Maraton, Félmaraton, 4,2 kilométeres táv illetve csapat váltók.
Idén is rajthoz állnak a füredi középiskolák csapatai és ismert sportolók, köztük Balzsay Károly világbajnok ökölvívó, Csőke Balázs ironman győztes, de indul a versenyen Száraz Dénes az egyik népszerű tévésorozat színésze is. Szombaton este fél kilenckor a Garamy Funky Stuff ingyenes élő koncertet ad, lesz DJ party, Rudi Bohóc a gyerekek kedvence, ugrálóvár és nyereménysorsolás.

– Tavaly nagy sikere volt a versenynek, idén igyekeztünk még jobbá tenni. Háromszor annyi lesz a versenyző, közel ezer résztvevőt várunk. Arra törekszünk, hogy a versenyzők, a kísérők és a szurkolók egyaránt jól érezzék magukat. A Magyar Triatlon Nagydíj hat kiemelt versenye közül idén a Balatonman az egyik, ráadásul egyben az országos bajnokság része is, ami óriási elismerés a szakma részéről. De ez nem azt jelenti, hogy csak a sportág profijait várjuk, a célunk változatlan: minél többen tapasztalják meg, hogy a triatlon nem csupán a szuperatléták sportja, hogy lehetetlen nem létezik, megfelelő felkészüléssel bárkiből lehet ironman. A rövidebb távok teljesítése vagy a váltóban való részvétel is fantasztikus élményt nyújt. Ráadásul a sportág menőivel együtt versenyezni extra motivációt és élményt adhat mindenkinek – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Zelcsényi Miklós a rendezvény főszervezője.

A látványos rajt, amikor a verseny valamennyi résztvevője egyszerre gázol bele a Balatonba, hogy megkezdje az úszás távot, a Kemping strandján lesz, június 15-én, reggel nyolc órakor.

Három kategóriában lehet indulni a versenyen.

– Balatonman iron
(3800 méter úszás,180 km kerékpározás, 42,2 km futás. Klasszikus ironman táv profiknak és a kihívást kedvelőknek.)

– Balatonman 70.3
(1900 méter úszás, 90 km kerékpározás és 21 km futás.)

– Balatonman special
(1900 méter úszás, 180 km kerékpározás, 11 km futás. Azoknak, akik kerékpározásban erősek, de a másik két számban nem akarnak teljes távot megtenni.)

Az első kettő kategória, elsősorban az amatőrök kedvéért, váltóban is teljesíthető. A kötött váltóban 3 fős csapatok indulhatnak, a korlátlan váltóban viszont tetszőleges egy-egy csapat létszáma.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Arácsi habzás

2024-10-26. 17.00 Arácsi Népház

Kézműves sörök bemutatója.

Hírek, Agora

Hírek

Áramszünet a városban

Novemberben az elektromos hálózat fejlesztési munkálatai miatt több napon is áramszünet lesz a városban.

Forgalomkorlátozás

Közműépítési munkálatok miatt ideiglenes forgalomkorlátozást vezetnek be a Koloska utcában.

Büntetések az utakon

Országosan fokozott ellenőrzést tart a rendőrség az utakon. Jelentős büntetésre számíthatnak a mobilozók.

füredi átlagnyug(nyög)díjas

2024.10.08.

Eszerint ha időpontra megyek Pestre, (novembertől, egészségügyi okokból, mert Veszprém egy rémálom, tegnap 2,5 órát próbáltam az Sztk-ban valamit elérni,…

Szerettem vonatozni

2024.10.05.

Én 4 óra 30 percig utaztam Balatonfüred Bp között. Székesfehérváron lekéstük a délipartról érkezö express vonatot és nem volt mozdony!…

Mert ha elindul a vonat...

2024.09.26.

Biztos nem Belgrádba ment a kérdéses járat... Akkor nem, hogy 32 percet késett volna, hanem 32 perccel előbb érkezett volna…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bmw
Mvm Cmyk Emblem Mg
Szerencsejáték Zrt
Bahart