Büszke vagyok arra, hogy Füreddel egy előremutató partnerséget kötöttünk – hangsúlyozta Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház új igazgatója a Művészeti Fesztivál megnyitóján, amelyen aláírták a Nemzeti és a Veszprémi Petőfi Színház illetve a város közötti együttműködési megállapodást.
Az igazgató hangsúlyozta: nincs a világon még egy olyan ország, ahol nyaranta több mint száz színházi darabot játszanak, az ország egyedülálló a színház szeretetében, a közönség igényes és képes rajongani a színházért. A füredi művészeti fesztivál programja is bátor, színvonalas összeállítás – folytatta Vidnyánszky Attila, majd hozzátette: az egész országnak valahogy úgy kellene kinéznie, mint Fürednek.
– A Nemzeti Színház igazgatójaként ez az első partneri megállapodás, amit aláírok. Nyitni kell a sokszor sanyarú sorsú vidéki színházak felé, együtt gondolkodni velük, kinyitni minden lehetséges kaput, hogy azt a borzalmas szakadékot, amely még mindig létezik a főváros és a vidék között valahogy áthidaljuk – vélekedett Vidnyánszky Attila, a Vaszary Villában rendezett ünnepségen.
– Nagy megtiszteltetés számunkra ez a partneri kapcsolat. Színvonalas előadások sokasága érkezik Füredre már a következő évben. A színháznak komoly hagyományai vannak a városban, a Kisfaludy Színház jó úton jár, bízunk benne, hogy az együttműködés tovább erősíti a színházat – fogalmazott Bóka István polgármester.
– Jövünk, játszunk, belakjuk az új színtereket – összegzett röviden Eperjes Károly, a Veszprémi Petőfi Színház művészeti vezetője, aki aztán Vidnyánszky Attilával és Bóka Istvánnal aláírta a két színház és az önkormányzat megállapodását.
Az együttműködési megállapodás értelmében a jövő évtől a két színház kamara bemutatóit a lehetőségek szerint évadszerűen, bérletes rendszerben mutatják be Füreden, a teátrumok művészei pedig rendszeresen fellépnek majd a város kiemelt kulturális eseményein. William Shakespeare születésének 450. évfordulójára külön rendezvényekkel készülnek a színházak, több gyermek és ifjúsági előadást mutatnak majd be a városban.
A megnyitó előtt a Sforzato Rézfúvós Kvartett a mólónál lehorgonyzott vitorlásról adott hangulatos koncertet.
balatonfured.hu
Károly
2025.04.29.
Balatonfüreden a lakótelepen újabban nem divat fűvet nyírni! Térdig ér a gaz és televan kullancsal!
Bővebben
2025.04.19.
Kedves István, "Pizse" nem észt oszt, csupán tényeket írt le. Én közel 30 éve közlekedek napi szinten Balatonfüred és Veszprém…
Bővebben
kiváncsi autós
2025.04.14.
Ami Ausztriát illeti, van egy érdekes jelenség. Sokszor látogatjuk a burgenlandi rokonainkat. Kifelé menve hogy hol a határ, azt becsukott…
Bővebben