Oldal kiválasztása

188. Anna-bál – Prímás verseny, operagála, lampionos szívhalászat – Egy hét romantika

Szerző: | 2013-07-07.

170 év hagyományát őrző táncprogram, mulatság Vörösmarty, Jókai és Blaha Lujza örökében. Anna-bál hagyományosan az Anna Grand Hotel patinás termeiben és kertjében, tizenöt első bálozó füredi lánnyal. A díszvendégekkel együtt ötszázan vesznek részt a július 20-án rendezendő esten, melynek díszvendége ezúttal a város kulturális partnere, Szolnok lesz. Akik nem jutnak be a bálra, azok sem maradnak programok nélkül, sőt a bál egész hetében több rendezvény várja az érdeklődőket.

Már minden jegy elkelt az idei 188. Anna-bálra, a legolcsóbb belépő 50 ezerbe a legdrágábbak 65 ezer forintba kerültek. Újdonság, hogy ezúttal a Vaszary-villa kertjében gyülekeznek a vendégek és onnan indul majd a zenés menet. A bál szépét és udvarhölgyeit a szakértő zsűri választja meg éjfélkor, de a legszebb 15 lányt, visszatérve a hagyományokhoz, a báli közönség szavazza meg. Idén a tervek szerint két szívhalászattal is várják a vendégeket a bál előestéjén. Krúdy Gyula novellája alapján, amelyben vízbe dobott férfi nevekkel feliratozott fa-szíveket kellett kihalászni a hölgyeknek a Balatonból, hogy megtudják ki lesz a báli táncpartnerük, idén is kifut a hajó a kikötőből fedélzetén a szép lányokkal, de ezúttal este a Tagore sétányról is bárki megcsodálhatja a zeneszóval kísért hangulatos lampionos szívhalászatot. Elsőként a bálok történetében cigányprímás verseny is kapcsolódik az eseményhez.
A bál sajtótájékoztatója itt.

A tavalyi bál szépe, Bőr Viktória délután fél hatkor lovas hintón körbejárja a várost, ez lesz a bál felvezetése, majd 18.30-kor megkezdődik a közönség ünnepélyes bevonulása a bál helyszínére. Az önkormányzat idén is minden 18 éves balatonfüredi hölgynek meghívót küldött, várhatóan 15 füredi első bálozó lány vesz részt az esten, amelyet ezúttal is közvetít majd a Duna Televízió. Az Operaház balettművészei táncolják a palotást: ezúttal Nádasdy András koreográfiáját járják el a kertben a Magyar Nemzeti Balett szólistái. A bál szépét és két udvarhölgyét éjfélkor mutatják be, ők másnap délelőtt tíz órakor a Kisfaludy Színpadon is láthatók lesznek, majd lovashuszár kísérettel sétakocsikáznak a városban.
Az Anna-bál estjén a reformkori hangulatot a hagyományőrzők elevenítik fel a Balaton-parton, a magyar táncokat a Balatonfüredi Néptáncegyüttes mutatja be este 11 órától pedig utcabál lesz a Vitorlás téren.

Az Anna-bál hete egy különleges programmal kezdődik: Amrita Sher-Gil a száz éve született magyar származású világhírű indiai festőművésznő kiállítása nyílik meg a Vaszary Villában július 15-én, hétfőn 18.30-kor. Az indiai Frida Kahloként is emlegetett különös tehetségű és szépségű, fiatalon tragikus hirtelenséggel elhunyt festőművésznőt a 20. század egyik legnagyobb modern indiai festőjeként tartják számon, aki Indiában új művészet-szemléletet alapozott meg.

A bálok történetében először idén hagyományteremtő szándékkal cigányprímás versenyt rendeznek. A Lavotta Jánosnak emléket állító versenyen minden klasszikus cigányzenei hagyományt művelő 18 és 35 év közötti hegedűs indulhat. A nyilvános színpadi verseny július 16-17 között zajlik majd a Kisfaludy Galériában, a legjobb produkciókból pedig gálakoncertet rendeznek a Gyógy téren felállított nagyszínpadon.

Idén is megrendezik a szívkórház előtti téren felállított nagyszínpadon az Operagálát. Július 18-án, Magyarország legnagyobb professzionális énekkara, a Magyar Állami Operaház Operakórusa lép itt fel repertoárjukon a bicentenáriumukat ünneplő híres operaszerzők, Verdi és Wagner népszerű kórusműveivel. Másnap, este nyolc órakor pedig négy fiatal énekes Keszei Bori, Mester Viktória, Brickner Szabolcs, Molnár Levente lép az Operaház főzeneigazgatója, Héja Domonkos irányításával a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara elé. A házigazda ezúttal is Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója lesz. Az operagálát a Duna Televízió is rögzíti. Részletes báli program és a kísérőrendezvények itt.

A bálról itt a honlapon fényképes online tudósítást közlünk majd.

A bál történetét bemutató film itt érhető el.

Mintegy hetven, zömében nyolc fős asztal várja a vendégeket, akik ezúttal is birtokba vehetik a szálló díszkertjét.

A BÁLI MENÜ

Üdvözlő ital
Pezsgő, narancslé

Hideg előétel
Füstölt pisztrángfilé balzsamos marinált zöldségekkel, fürjtojással és lazackaviárral
Diós libamáj terrine házi zabpehely chips-szel és lilahagyma lekvárral, rozmaringos zöldalmapürén tálalva

Leves
Erőleves keleties fűszerezéssel, rákhússal töltött wonton tésztával és gyömbéres-narancsos sárgarépa kévével

Főétel
Vajastésztában borjúfilé érmék turbolyás kucsmagombával, fava babbal, burgonya mousseline-nel és
Barbarie kacsamell lassan sütve kelkáposztába ágyazott majorannás árpagyöngy rizottóval, jus-vel

Desszert
Aranyfátyol torta
Bazsalikomos csokoládé tekercs vörös áfonya zselével
Narancsos Campari parfé

Éjféli svédasztal
Magyaros vegyes ízelítő
Kézműves sajtvariáció
Vörösboros vadpörkölt juhtúrós sztrapacskával
Kenyértésztában sült mustáros sertéscsülök bajor burgonyasalátával és lilahagymás babsalátával
Paradicsommal és mozzarellával grillezett bazsalikomos jércemell oliván sült roppanós zöldségekkel
Gyümölcsoázis
Cukrászínyencségek

Némi báli illemtan:

– Pontosan kell érkezni, a késés udvariatlanság!
– A tánchelyeket elölről hátrafelé kell feltölteni, tolakodni tilos!
– Nem illik ugyanazt a hölgyet sokszor felkérni!
– Hölgyeknek tilos a felkérést visszautasítani, illetve ha ezt megtették, akkor azt a táncot utána már mással sem táncolhatják!
– Minden helyzetben kerülni kell a feltűnő viselkedést!

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet és megírhatja véleményét is.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Mácsai24

2024-07-20. 16.00 Vaszary Galéria

Kiállításmegnyitó.

DumaFüred

2024-07-19-28. Balaton Szabadidő Központ

Humoristák estjei.

Hírek, Agora

Hírek

DumaFüred 2024

A humor legnagyobb hazai fesztiválja újra a városban. DumaFüred fesztivál július 19-28. között.

Udvarmozi

Szabadtéri vetítések az Arácsi Tájházban Tímár Péter filmjeiből.

Moszkító

2024.07.15.

Megtörtént a legutóbbi szúnyoggyérítés? Ismerősi körben senki sem látta a járművet, és érzésre sem lett kevesebb szúnyog.

pénz

2024.07.15.

Iszonyú drága a Balaton! A covid óta háromszorosára emelkedtek az árak a fizetések meg alig változtak. Füred megfizethetetlen. Úgy látom,…

zene nyugdíjasoknak

2024.07.09.

Minden évben ugyanaz a téma. Miért csak olyan koncertek vannak a városban, amelyek a nyugdíjas korosztályhoz szólnak? Fenyő, Neoton, Kovács…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Monis Banner
2
Bahart