Lesz uszoda, kalandpark is épül
A napokban elkezdődhet a városi uszoda építése. A jelenlegi bringapark mellett a térség legnagyobb kalandparkja létesülhet. A város tulajdonába került a Helytörténeti Múzeum épülete. Augusztus elején hivatalosan is átadják a Koloska-völgyi vadasparkot. Képviselő-testületi döntések.
Július 26-án, pénteken megkezdődik a városi uszoda építése. A Balaton Szabadidő Központ melletti ingatlanon egy 33 méteres uszodát építenek fel, amelynek megvalósítása már hosszú ideje napirenden volt a városban.
Kisebb vita után, három nem szavazattal a testület úgy határozott, támogatják, hogy a Bringaparkot üzemeltető Extrém Pictures Kft. a park mellett egy kalandparkot hozzon létre, amelyhez a Közép-Dunántúli Operatív Program Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése című pályázatán több mint százmillió forint támogatást is nyert.
– Az ingatlanon a térség legkorszerűbb és legtöbb elemet tartalmazó kalandparkja épülhet fel. A terület jelenlegi kinézete aggályos, az új beruházás reményeink szerint sokat javít majd a helyzeten – fogalmazott Bóka István polgármester.
A testületi ülésen Molnár Judit, Schindele György és Takács Miklós képviselők is a beruházás ellen érveltek, végül a testület név szerinti szavazással úgy döntött támogatja a beruházást, amely a tervek szerint a jövő szezonra el is készülhet.
Az ülésen Bóka István polgármester bejelentette: az államtól térítésmentesen megkapta a város az Arany János utcában álló Helytörténeti Múzeum épületét, amelynek fejlesztéséről a jövő évi uniós pályázati lehetőségek ismeretében döntenek majd. Friss hír az is, hogy elkészült a Koloska-völgyben kialakított egész éven át látogatható vadaspark, amelynek hivatalos átadását augusztus 14-én rendezik meg. Részletek itt.
balatonfured.hu
Hozzászólások lezárva.