A Pintér Aukciósház harmadik alkalommal rendezi meg nyári árverését a városban. Több száz műtárgy, köztük több jelentős festő alkotása, amelyekből két héten át kiállítás is látható a galériában. Idén is jótékonysági esten gyűjtenek ezúttal a füredi speciális nevelést igénylő gyerekeknek.
Az árverés anyagát több száz műtárgy, köztük festmények, szobrok, ezüst tárgyak, plakátok Zsolnay porcelánok alkotják.
A kiállítás az életörömről, a nyárról, a szerelemről szól, egy életérzésről, amely könnyen társítható Füredhez. Idén is számos műalkotás közül lehet válogatni, ezúttal is a kortárs alkotók munkái mellett lesz néhány igazi klasszikustól származó festmény, például Csók István, Márffy Ödön, Bernáth Aurél, Rippl-Rónai József több alkotása is kalapács alá kerül. A legdrágább tétel Vaszary János Balatoni evezősök című olajfestménye (képünkön), melynek kikiáltási ára 25 millió forint, de ezúttal is lesznek természetesen pár ezer forintos tételek is. Magánszemélyek, magángyűjtők és szinte valamennyi nagy aukciósház küldött be műtárgyakat a kiállításra.
A műtárgyakat bemutató aukciós kiállítás: augusztus 18-ig, minden nap 10.00-22.00-ig látható a Vaszary Villában.
Az augusztus 18-án, hat órakor kezdődő árverést Saphier Dezső műgyűjtő vezeti. Az aukció után, 21.30-kor jótékonysági est lesz a Vitorlás Étteremben és annak udvarán. Ebben az évben a speciális nevelést igénylő gyermekek balatonfüredi Fekete István Általános Iskolájának gyűjtenek. A jótékonysági est fővédnöke dr. Martonyi János, Magyarország Külügyminisztere, védnöke dr. Bóka István, polgármester.
Az árverésen a részvétel ingyenes! Nézegesse az árverésen szereplő műtárgyakat. Az online aukciós katalógus itt!)
– Szívügyemnek tekintem az adakozást. A jótékonysági estet a várossal együtt mi magunk finanszírozzuk, hogy lehetőséget teremtsünk arra, hogy másokon segítsünk. A jótékonysági koktélpartira szóló támogatói jegyek megvásárlásával bárki hozzájárulhat a jótékonysági kezdeményezésünkhöz – fogalmazott korábban Pintér Péter.
Az aukció tisztán kereskedelmi jellegű, a már megszokott feltételekkel zajlik, míg az estély jótékonysági célt szolgál.
balatonfured.hu
kiváncsi autós
2025.04.14.
Ami Ausztriát illeti, van egy érdekes jelenség. Sokszor látogatjuk a burgenlandi rokonainkat. Kifelé menve hogy hol a határ, azt becsukott…
Bővebben
Gab
2025.04.13.
Pontosan ott, ahol a MNB alapítványi pénzei, és a magánnyugdíjpénztári befizetéseink. Egyébbként az üzemanyag árában is van "útadó". Na, az…
Bővebben
Francia krémes, jaj nekem
2025.04.10.
Bergmann Gabi díjához én is gratulálok, de vérző szívvel, mert ha arra járok, mindig be KELL oda mennem, és akkor…
Bővebben