Oldal kiválasztása

Forgalomkorlátozás a nemzeti ünnepen

Szerző: | 2013-08-17.

Az augusztus 20-i nemzeti ünnep kiemelt rendezvényei miatt forgalomkorlátozás lesz a városban, a menetrend szerinti járatok mellett újabbakat is indít a Volán. Délelőtt a Szent István téren városi ünnepség, este a Kisfaludy színpadon koncertek, közben pedig 21 órakor tűzijáték a Tagore sétányon.

 

Délelőtt 10.30-kor a Szent István téren rendezik a városi ünnepséget, 21 órakor kezdődik a minden eddiginél látványosabb tűzijáték, amely a budapesti központi tűzijáték része, a tűzrakétákat a Tagore sétány előtt elhelyezett uszályról lövik fel. Részletek itt.

Az alsóvárosi rendezvények helyszínén a megnövekedett érdeklődésre való tekintettel forgalomkorlátozásokra kell számítani a Zákonyi, Jókai, Zsigmond, Csokonai, Deák Ferenc, valamint a Szabadság utca útvonalakon. A korlátozás időszakosan teljes útzárral is történhet.

A Tagore sétányon a tájékoztatás érdekében információs pont működik, ahol a rendezvények részleteiről lehet majd tájékozódni.

Augusztus 20-án a Volán az utasforgalom kiszolgálása céljából a menetrend szerinti járatokon túl, az alábbi helyi járatokat indítja: Balatonarács felé a Hajóállomásról 21.30-kor indul járat. Az 1/A vonalán a Hajóállomásról indul: 21.45, 22.00, 22.30, 23.00, 23.30 és 24.00 órakor.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Üresre töltve

2026-02-13. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Tari Annamária előadása.

Arácsi karnevál

2026-02-07. 15.00 Szent Benedek Iskola

Jelmezes felvonulás a mohácsi busókkal.

Hírek, Agora

Hírek

Balatonfured.hu

2026.01.29.

Kedves László, a tavalyi parkoló bérlet, ez év január 15-ig volt érvényes. Üdv A szerk.

László Almási

2026.01.28.

Meddig érvényes 2025-ös lakossági parkolókártya ?

M.E.

2026.01.27.

A sétányon lévő varjúfészkek leszedésének lassan itt az időpontja! Február, március hónapban 2-3 alkalommal kellene visszabontani (leszedni) a fészkeket és…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart