A mai ünnep az ezeréves folytonosság napja. Szent István öröksége az összefogás, az államszervező építkezés, amely megerősítette és megvédte az országot – mondta ünnepi beszédében Kontrát Károly államtitkár. A Balatonfüred Városért címet Bergmann Ernő vehette át.
– Szent István lerakta az ország erős alapjait, megőrizte a nemzet függetlenségét, összefogta az addig külön törzsekben élő magyarokat, hitet és erőt adott. A törvény és a jog ünnepe a mai. Szent István üzenete: a hit, a remény és a szeretet egysége, ez az összekötő kapocs, ez szolgálja Magyarország felemelkedését. Most rajtunk a sor, hogy kövessük ezt az utat – fogalmazott ünnepi beszédében Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
A magyar állam alapítására és Szent István királyra emlékeztek a városban, ünnepi szentmisét tartottak a katolikus és a református templomban.
A Szent István téren rendezett ünnepségen a hagyományoknak megfelelően átadták a Balatonfüred Városért címet, amelyet idén Bergmann Ernő vehetett át.
A régi vendéglátós családból származó Bergmann Ernő 1972-ben költözött a városba, sokáig a Marina Szállóban dolgozott. A rendszerváltás idején saját vállalkozásba kezdett és 1992-ben az eredetileg családi háznak szánt épületben megnyitotta első cukrászdáját, majd hat évvel később a másodikat. A két cukrászda révén a Bergmann név nemcsak a városban, de országszerte is fogalommá vált, a Füredre érkezők ezrei keresik fel a cukrászdákat. Bergmann Ernő munkássága Balatonfüred turisztikai és idegenforgalmi arculatában meghatározó szerepet tölt be, cukrásztermékei jó hírét viszik a városnak. Cukrászdái számos kulturális rendezvénynek adnak otthont – hangzott a laudációban.
Az ünnepségen Kőrösi Csaba színművész, Forgács Zsuzsanna népdalénekes és a Balatonfüred Néptánc Együttes lépett fel.
Este a parton folytatódnak a programok. Hat órakor Szőke Nikoletta Quartett lép fel a Kisfaludy Színpadon, nyolckor ugyanitt Berki Tamás koncertje lesz. Este kilenckor kezdődik a tűzijáték, közvetlen utána pedig Lajkó Félix zenél majd.
balatonfured.hu
Állandó lakosnak - és Részvénytársaságnak is egyúttal
2025.05.14.
Van itt egy nagyon jó pont. Az árak pont az eldurvult turizmus miatt durvultak el. Ha kérték-akarták az állandó lakosok,…
Bővebben
Egy állandó lakos
2025.05.14.
Előrebocsátom, indulatos lesz, de igyekszem mégis úgy fogalmazni, hogy átmenjen a szűrőn. Érzésem szerint "Részvénytársaság" nem állandó lakos. Ha ez…
Bővebben
2025.05.13.
Kedves "Sírjak Vagy Nevessek?" Sírjon, ha a nyaralótulajdonosokra úgy tekint, mint akik rosszat tesznek a városnak, és helyes lenne minél…
Bővebben