Oldal kiválasztása

A Lajkó

Szerző: | 2013-08-21.

Viharos szélben, helyenként csöpögő esőben adott magával ragadó, elemi erejű koncertet Lajkó Félix és bandája a zsúfolásig megtelt Kisfaludy Színpadon. A tűzijáték ugyan elmaradt, de volt helyette igazi zenei élmény – senki más nem játszik így hegedűn és citerán sem.  Fotógaléria.

 

Volt itt minden. Népzene, jazz, romantikusok, tangó, keringő, Bartók-féle örökség, feszes tempójú cigányzene, áradó improvizáció. Volt fönt és lent. Volt könnyedség, virtuozitás és átszellemült játék. Nem hallottam még zenét, ami ilyen hatással lett volna azokra, akik először hallják. Mert Lajkótól összeszorul az ember szíve.
A hideg, metsző szél dacára teljesen megtelt a Kisfaludy Színpad előtti tér, és bár a citerát egy idő után képtelenség volt behangolni és egyenesen a zenészek  arcába fújta a port a szél, másfél órás hangulatos koncertet adott a zenekar. (Lajkó Félix hegedű, citera, Brasnyó Antal brácsa, Kurina Ferenc bőgő, Kurina Mihály cimbalom.)
Lajkó ezúttal is egyetlen szó nélkül játszotta végig a koncertet, csak egyszer dúdolta a mikrofonba, hogy I am the man from El Cavillo. Lajkó az maradt, ami: egy hegedűs, aki a szívéből zenél.
Katt a kis képre a többi fotóért.

{photogallery}1981{/photogallery}

Lajkó Félix a vajdasági Topolyán 1974-ben született, kultikus figura határon innen és túl. A népzenéből, a dzsesszből és a kortárs improvizatív zenéből egyszerre merítő hegedűjátéka előtt az ezredfordulóra az Egyesült Államoktól Japánig fejet hajtott a világ. Jellegzetes zenei világát rögzítő lemezei (Lajkó Félix és zenekara, Lajkó Félix-Lőrinszky Attila, Live at Academy, Lajkó Félix és bandája játszik, Félix, 7, Remény, A bokorból) nehezen megkaparintható és féltve őrzött kincsei a gyűjtőknek.

Az eddigi legnagyobb sikert a legfrissebb Mező című citerás albuma hozta, amely a világzenei toplista első helyén áll. Ilyen rangos helyre legutóbb a kilencvenes évek elején került magyar szerzemény, Sebestyén Márta egy felvétele. A WMCE (World Music Chart Europe) világzenei toplistájához havonta egyszer választják ki a legfrissebb világzenei lemezek közül az első 10-et a 24 különböző európai országból származó világzenei szakemberek.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Arácsi karnevál

2026-02-07. 15.00 Szent Benedek Iskola

Jelmezes felvonulás a mohácsi busókkal.

Huray-estek

2026-02-06. 17.00 Huray villák

Előadás.

Hírek, Agora

Hírek

Balatonfured.hu

2026.01.29.

Kedves László, a tavalyi parkoló bérlet, ez év január 15-ig volt érvényes. Üdv A szerk.

László Almási

2026.01.28.

Meddig érvényes 2025-ös lakossági parkolókártya ?

M.E.

2026.01.27.

A sétányon lévő varjúfészkek leszedésének lassan itt az időpontja! Február, március hónapban 2-3 alkalommal kellene visszabontani (leszedni) a fészkeket és…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart